Végleg kitilthatják a turistabuszokat a Várból
További Belföld cikkek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
Átmeneti intézkedésként korábban közműépítkezésre hivatkozva magasságkorlátozást vezettek be a Várba vezető Hunyadi úton, ezzel kitiltva onnan a turistabuszokat. A Népszava értesülése szerint azonban véglegesíthetik ezt a korlátozást. Emellett egy másik útvonalat is ellehetetlenítettek: egyirányú utca lett a Palota út, míg egy szakaszán pedig 3,5 tonnás súlykorlátozást vezettek be.
A szakmát ez teljesen váratlanul érte, mivel ezekre a programokra már 1-2 évvel korábban leszerződnek az utazásszervezők – erről Erdei Bálint, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke beszélt. Elmondása szerint a Várba busszal felvitt turisták nagy része nehezen mozgó idősebb ember, akik nem tudnak oda felsétálni, és a BKV-busz sem megoldás számukra. A Várba vivő lift kapacitása pedig nem elegendő ehhez.
Így sok utazásszervező kisbuszokkal, taxival szállítja fel az utasait, ami a környezetet is jobban terheli, mint a legkorszerűbb turistabuszok használata. Továbbá ez jelentősen megemeli a költségeket és a program idejét is. Ezért sokan egyszerűen kihagyják a programból a Halászbástyát és a Mátyás-templomot, és inkább a Városligetbe viszik a turistákat.
Még a kerületből is kitiltanák
A kitiltás a budavári önkormányzat június végi testületi ülésén is napirendre került, ahol Gulyás Gergely Kristóf fideszes képviselő indítványa szerint
a Várból, sőt a kerület egészéből is ki kellene tiltani a turistabuszokat, néhány fő út kivételével.
Eszerint az áthaladást csak a kerület peremén biztosítanák, vagyis ezzel véglegesítenék a közműépítés miatti korlátozást.
A vitában egy régi felmérésre hivatkozva azt mondták, a buszokkal felhozott turisták nem költenek sokat a Várban, mivel átlagosan 47 percet töltenek csak el ott, ráadásul a szállodahajókkal érkező senior turistákból nincs sok haszna a városnak, mivel szállást és étkezést sem vesznek igénybe.
Az indítványt a testület végül nem fogadta el, viszont az ellenzéki Varga Dániel javaslatát igen, ami a turistabuszok többpontos korlátozását indítványozta. Valamint felkérték a polgármestert, hogy terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé a Hunyadi úti 3,5 méteres magasságkorlátozás véglegesítésére vonatkozó javaslatot. V. Naszályi Márta a lapnak elmondta, a közgyűlés várhatóan augusztus végén tárgyalja meg az előterjesztést.