Világszerte kiállnak a Budapest Pride mellett, itt a nyilatkozat
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Számos nagykövetség és kulturális intézet is teljes támogatásáról biztosította a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális (LMBTQI+) közösség tagjait a 27. Budapest Pride Fesztivál alkalmából – olvasható a Francia Intézet közösségi oldalán.
A közös nyilatkozatot jegyzők kiállnak amellett, hogy „a közösség tagjait megilleti az egyenlőséghez és diszkriminációmentességhez, a szabad véleménynyilvánításhoz és békés gyülekezéshez való jog, valamint az is, hogy az érintetteket ne érje semmilyen erőszak”.
Elismerjük az LMBTQI+ alulról szerveződő emberi jogi aktivisták, újságírók, médiamunkatársak és civil szervezetek arra irányuló munkáját, hogy minden egyén, szexuális irányultságától, nemi identitásától vagy kifejezésétől, illetve nemi jellemzőitől függetlenül, egyenlő bánásmódban és a törvény teljes védelmében részesüljön. A jogállamiság és az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartása a demokratikus államok alapjait képezik
– olvasható a bejegyzésben.
A nyilatkozatot az alábbi nagykövetségek és kulturális intézetek jegyzik:
- Amerikai Egyesült Államok,
- Argentína,
- Ausztrália,
- Ausztria,
- Belgium,
- Chile,
- Ciprus,
- Csehország,
- Dánia,
- Egyesült Királyság,
- Észak-Macedónia,
- Észtország,
- Finnország,
- Franciaország,
- Görögország,
- Hollandia,
- Horvátország,
- Írország,
- Izland,
- Izrael,
- Japán,
- Kanada,
- Kolumbia,
- Koszovó,
- Lettország,
- Litvánia,
- Luxemburg,
- Málta,
- Mexikó,
- Montenegró,
- Németország,
- Norvégia,
- Olaszország,
- Peru,
- Portugália,
- Románia,
- Spanyolország,
- Svájc,
- Svédország,
- Szlovénia,
- Új-Zéland
- és Uruguay nagykövetségei,
- valamint a British Council,
- a Cervantes Intézet,
- a Camões Intézet,
- a Cseh Centrum,
- az Észt Intézet, a FinnAgora,
- a Flamand Kormány magyarországi Képviselete,
- a Francia Intézet,
- a Goethe Intézet,
- az Olasz Kultúrintézet,
- az Osztrák Kulturális Fórum Budapest,
- és Wallonie-Bruxelles International.
A 27. Budapest Pride felvonulást szombat délután rendezik a fővárosban. Az útvonalról és a részletekről a szervezők itt írtak bővebben.
(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)