Aláírta Novák Katalin a katatörvény módosítását
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Közösségi oldalán jelentette be Novák Katalin, hogy aláírta a katatörvény módosításáról szóló törvényt.
Az Országgyűlés által elfogadott, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényt ma aláírtam. Alaposan megvizsgáltam és megfontoltam az elfogadott törvényt, ahogy a hozzám érkezett észrevételeket is. Olyan okot, amely miatt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulnom, nem találtam
– írta bejegyzésében Novák Katalin. Hozzátette: „a törvényhozói szándék, a változtatás célja aligha vitatható”.
Mint írta, érzékeli a felháborodást. Azt, hogy sokak számára nehézséget jelent majd az új helyzethez való gyors alkalmazkodás.
„Megértem, hogy kérdéseik vannak. Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetés után születik döntés. Gyors változtatás esetén is elvárható, hogy a Kormány megfelelően segítse az érintetteket” – vélekedett az államfő
Megbeszélést folytattam a kormányfővel és a Kormány tagjaival, és ígéretet kaptam arra, hogy a részletszabályok kialakítása során megnyugtató válaszok születnek a jogosan felmerülő kérdésekre
– írta bejegyzésében Novák Katalin.
A köztársasági elnök szerint rendkívüli időket élünk. „A háború nyomában járó gazdasági válság felforgatja hétköznapjainkat. Rajtunk kívül álló erők kiszámíthatatlanná teszik a jövőt. Magyarország biztonságát az államháztartás, a költségvetés stabilitása is megalapozza” – írta.
Válsághelyzetben biztos kézre, hideg fejre és együttérző szívre van szükség. Helyes, ha ebben a helyzetben az államfő nem gördít akadályt az Országgyűlés döntésének érvényesülése elé
– tette hozzá. Szerinte az összefogás, a kölcsönös felelősségvállalás és belátás segít minket túl a nehezén. Csak így maradhatunk talpon – fogalmazott.
A kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egy hete nyújtotta be a parlament elé, és múlt héten kedden meg is szavazták a képviselők.
A módosítás már a benyújtás pillanatában nagy felháborodást váltott ki, kedden pedig hídlezárásba torkollt a törvénymódosítás elleni tüntetés.
(Borítókép: Novák Katalin. Fotó: Rosta Tibor / MTI)