Továbbra sem jutnak a beígért pénzükhöz a mozdonyvezetők
A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) a március 10-étől határozatlan időre meghirdetett sztrájk előtt néhány órával lépett vissza a munkabeszüntetéstől, mert az akkori elnök-vezérigazgató, Homolya Róbert jelentős részben teljesítette azt a követelésüket, hogy
a 2021-ben elmaradt béremelések miatt egyszeri bruttó 545 ezer forint kifizetésével ellentételezze a cég a reálbérek csökkenését.
„Olyan még nem volt a MÁV történetében, hogy egy aláírt megállapodást később nem tartott be a vállalat vezetése” – jelentette ki a Népszavának Barsi Balázs, a MOSZ elnöke.
A keddi egyeztetésen ugyanis egyértelművé vált, hogy a MÁV-csoport és a MÁV-START vezetése is csak a vállalatcsoport mind az 56 ezer dolgozójának kialkudott, az év végi hűségpénzből előre kifizetett 300 ezer forintos vasutasnapi pénzt hajlandó megadni.
a külön kialkudott összeget annak ellenére sem, hogy a megállapodás rögzítette: minden egyéb kifizetés a többi munkavállalóval azonos módon illeti meg a mozdonyvezetőket.
A MOSZ elnöke ezért szükségesnek tartja a szakszervezet küldöttközgyűlésének az összehívását, amelynek jogában áll eldönteni, újból meghirdetik-e a sztrájkot vagy sem. Ezt a lépésüket a Fővárosi Törvényszék és a Kúria jogszerűnek ismerte el korábban.