Újabb levelet kapott a miniszterelnök Hegedüs Zsuzsától

DSZZS20120819003
2022.07.26. 18:43
Lemondott Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott a kormányfő tusványosi beszéde miatt. Döntésére a miniszterelnök is reagált, aki sajnálja a döntést, de egyúttal tudomásul is veszi. „A magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva” – fogalmazott Orbán Viktor. Hegedüs Zsuzsa most újabb levelet írt, mint fogalmazott, „túl sokan hallgattak, amikor születendőben volt az a fajta gyűlölködés, amire a nácik építettek”.

A miniszterelnöki megbízott kedd reggeli levelében azt írta, egy „szégyenteljes megfogalmazás miatt” kell megszakítania a kapcsolatot Orbán Viktorral, ugyanis szerinte a kormányfő Tusványoson elmondott beszéde „ellentmond az összes alapértékének”.

Kiemeli azonban, hogy annak ellenére hozta meg döntését, hogy a miniszterelnök „az eredeti felkérésében szereplő, teljes szabadságát sohasem korlátozta”. A kormányfő válaszlevelében azt írta: „Ezer éve ismerjük egymást. Tudhatod, hogy a fölfogásom szerint a Jóisten minden embert a saját képmására teremtett. Ezért a magamfajták esetében a rasszizmus ab ovo ki van zárva”.

Hegedüs Zsuzsa újabb levélben válaszolt a miniszterelnök válaszlevelére, amelyben megismétli, hogy biztos benne, hogy távol áll a miniszterelnöktől az antiszemitizmus, ugyanakkor nem tudja, ki és miért sugallta a tusványosi beszédet. Továbbá azt sem érti, hogy a kormányfő miért nem vette észre, hogy a szöveg nem egyezik azzal, amit szándékozott mondani.

Pontosan arról szól a levél, hogy 20 éven keresztül nem tévedhettem akkorát, hogy nem veszem észre, hogy benned a legkisebb hajlam is van a már nyugaton is létező fajgyűlöletre

– fogalmazott Hegedüs Zsuzsa a hvg.hu-nak is elküldött levelében. Majd azzal folytatta, hogy még a múlt héten elfogadott, az Európai Parlament átalakításáról szóló határozat sem késztette volna arra, hogy felálljon és nyilvánosan megszólaljon, ha mindezt Orbán Viktor nem Magyarország miniszterelnökeként, hanem magántársaságban mondja el. A miniszterelnöki megbízott szerint a probléma az, hogy bármennyire nem ért egyet a kormányfő Európa-ellenességével, annak számláján nem szerepel 6 millió zsidó halála. Továbbá úgy véli, a legvadabb Európa-ellenesség is csak a Fidesz törzsszavazói között erősíti ezt a hangulatot.

A faji jellegű diszkriminációra vonatkozó legkisebb nyilvános mondat azonban olyasmit gerjeszt, amiről a történelem nemcsak Európában, hanem Afrikában és Örményországban már bebizonyította, hogy ha egyszer kiengedjük a szellemet a palackból, az „Úristen” sem tudja újra visszazárni

– tette hozzá Hegedüs Zsuzsa.

Orbán Viktor legrégibb tanácsadója arról is írt, hogy ő örülne a legjobban annak, ha ezt a beszédet és a lemondását is korrigálni lehetne valahogy. Ezt követően Hegedüs Zsuzsa végigveszi, hogy szülei és nagyszülei is a rendkívüli lelkierejük és még annál is rendkívülibb bátorságuk miatt menekültek meg a halál elől.

Levele szerint édesapja a Don-kanyarhoz küldött munkaszolgálatosok közül, egyedül gyalogolt haza, miután Petschauer Attila olimpiai vívóbajnok a karjai között halt meg. A mamáját pedig kétszer is betették a Dunához induló menetbe, amiből mindenkit a folyóba lőttek, de ő egyszer a villamosra ugrott fel, másik alkalommal pedig egy porosz tiszt vette ki a menetből, akinek azt hazudta, hogy egy 4 hetes kisbabát szoptató kismama. 

Ezt figyelembe véve azt is megértheted, hogy ha van valaki, akiből még véletlenül sem néztem volna ki a fajgyűlölet legkisebb jelét, az Te vagy

– írja a miniszterelnöki megbízott, hozzátéve: azt tudja mondani Orbán Viktornak, hogy olvassa újra a tusványosi beszédének az erre vonatkozó részét, és érteni fogja, hogy Hegedüs Zsuzsa miért nem vállalta azt, amiben gyerekkora óta hisz, hogy „ez a borzalom csak azért történhetett meg, mert túl sokan hallgattak, amikor születendőben volt az a fajta gyűlölködés, amire a nácik építettek”. 

„Többnyire azért hallgattak, mert nem érintette, és ezért nem érdekelte őket, ami pedig a Sztálin által kötött megállapodást illeti, Hitlerrel, politikai okokból nem voltak hajlandók felvenni a kesztyűt, akkor, amikor még meg lehetett volna állítani” – zárta levelét Hegedüs Zsuzsa.

(Borítókép: Hegedüs Zsuzsa 2012. augusztus 19-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)