Molnár Áron: Szexuális zaklatás történt a Pride-on, fontolgatom a feljelentést

DSC2648
2022.07.27. 21:57

Az aktivista azt mondta a Blikknek, hogy a férfi – aki szerinte Budaházy Edda férje – a Pride-on való felszólalása előtt is provokálta őt. „Már a délutáni hangbeállásnál itt volt a Szabadság téren, és provokált. Már akkor »noÁrkának« hívott, kérte, hogy szerepeljek a videójában.”

Én kérdeztem, hogy melyik médiumtól van, ő mondta, hogy a 444-től, de mivel olvasom a 444-et, és nézem a videóriportjaikat is, világos volt, hogy a fickónak semmi köze nem volt hozzájuk. Aztán kért egy közös fotót.

Hozzátette: később a backstage-ben, a beszédek közben találkozott ugyanezzel az emberrel. „Mondtam neki, hogy itt semmi keresnivalója nincs, felhúztam a kordonszalagot, ekkor belemarkolt a fenekembe.”

Erre megkérdeztem, hogy ezt hogy képzeli, majd azt válaszolta: »Hát, te b*zi vagy, nem? Te szereted az ilyet, nem?«

– idézte fel Molnár Áron.

Elmondása szerint ezután ismét felszólította a férfit, hogy menjen ki, de ő ehelyett a színpadra akart felmenni. Miután ezt megakadályozták, a színpad elé ment „és elkezdte azt kiabálni, hogy »A noÁrka megfogta a p*csömet!«. Ez annyira zavarba ejtően primitív volt, hogy erre mindenki lefagyott. Én mondtam a szervezőknek, hogy azonnal hívjanak rendőrt.”

Molnár Áron szerint ezután „a rendőrök meg is jelentek a kordonnál, de nem jöttek be a fickóért. Nekem integettek, hogy hozzam ki. Nevetséges helyzet volt, de így tettem, megfordítottam az úriembert, és elindítottam kifelé, a kordonnál nem akaródzott kimenni, így ott egy kicsit erélyesebben helyeztem irányba.” 

Jelenleg fontolgatom a feljelentést, hiszen ez szexuális zaklatás! Tanúm is van a történtekre

– mondta Molnár Áron a Blikknek.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)