Hegedüs Zsuzsa: Robbantani akarok, meg kell állítani ezt a mételyt

DSZZS20120819003
2022.07.27. 07:13
A szociológus kedden nyílt levélben jelentette be lemondását miniszterelnöki megbízotti posztjáról. Megítélése szerint Orbán Viktor tusványosi beszédét akár Goebbels is megrendelhette volna.

Döntését azzal indokolta, hogy vállalhatatlannak tartja Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét, amelyben a „fajok keveredéséről” értekezett. Hegedüs az RTL Híradónak elmondta, „ami először kivágta nála a biztosítékot, az a homofóbtörvény volt”.

A szociológus a tavaly júliusban hatályba lépett, a kormány által „gyermekvédelminek” nevezett törvényre célzott, amely többek között megtiltotta a fiatalkorúak számára a homoszexualitás „népszerűsítését” és megjelenítését az iskolákban és a médiában.

Hegedüs ekkor még azért maradt a posztján, mert még nem volt biztosítva a költségvetési forrás a vidék digitális felzárkóztatására, ami a szakember által támogatott egyik program volt. A korábbi szoros kapcsolatát a kormányfővel a homofób törvény óta viszont problémásnak festette le.

Azóta legfeljebb üvöltök a Viktorral, de nemigen találkozunk. Megszűnt az a kapcsolat, hogy megbeszéljük a dolgokat

– fogalmazott a lemondott főtanácsadó.

Hegedüs szerint Orbán tusványosi beszédének és a benne foglalt faji fejtegetésnek semmilyen üzenete nincs.  Csurka István 1992-es dolgozata ehhez képest semmi volt a szociológus szerint.

Goebbels is megrendelhetett volna egy ilyen beszédet. Ez egy náci beszéd (…) Ami ebben a beszédben volt… egyszerűen nem is értem, hogy volt képes ezt leírni. Mindig elolvassa és kijavítja a beszédeit. Ez egy tiszta fajgyűlölő beszéd. Ez nem egyszerűen egy diszkriminatív beszéd (…) mindenki, aki nem fehér és keresztény, annak nincs helye az emberek között. Ez már vállalhatatlan

– mondta Hegedüs Zsuzsa.

Ha nincs jogállamiság, EU-s pénzt se kapjunk!

A volt megbízott szerint az elmúlt 1-2 év miatt gazdasági bajok vannak az országban, és „változatlanul egy fillért nem kapunk” az Európai Uniótól. Hegedüs itt az Európai Bizottság által visszatartott helyreállítási forrásokra gondolt, amit Magyarország a jogállamisággal kapcsolatos problémák miatt nem kapott még meg Brüsszeltől. „Amíg a jogállamiságot nem hozzuk rendbe, nagyon helyes, hogy nem kapunk” – tette hozzá.

Orbán tusványosi beszédére visszatérve Hegedüs azt mondta, a nyugat-európai szélsőjobboldal már 15 éve nem mer ilyeneket mondani. Példaként a francia Nemzeti Tömörülés francia elnökválasztás után lemondott elnökét, Marine Le Pent hozta fel, aki apja pártjának vezetését átvéve betiltotta az etnikumokra vonatkozó negatív kijelentéseket, illetve egy héttel a választás előtt kirúgott egy képviselőjelöltet, mert részegen egy étteremben arabokat szidalmazott.

Hegedüs szerint még Orbán politikai szövetségese, az olasz Matteo Salvini is rájött, hogy ez a fajta beszéd már nem megy át a közvéleményen, pedig őt a politikai porondon belül is őrültnek tartja. A szociológus szerint ennek oka, hogy egyre inkább sokszínűek a nyugat-európai társadalmak. Példaként hozta fel brit Konzervatív Pártot, amely a közelmúltban három színes bőrű miniszterelnök-jelöltet is kiválasztott Boris Johnson lemondott miniszterelnök helyére.

Arra a kérdésre, hogy miért jelentette meg nyilvánosan a lemondólevelét, Hegedüs Zsuzsa ennyit válaszolt:

„Azért, mert robbantani akarok. Csinálnom kell valamit, hogy ezt megállítsuk. Mert ez egy olyan métely, amit, ha nem állítunk meg azonnal, akkor terjedni fog."

Hegedüs Zsuzsa szerint azért veszélyesek Orbán nyilvánosan elmondott szavai, mert az ország visszacsúszott a szegénységbe, már csak Bulgária van mögöttünk a jövedelem tekintetében az EU-ban. A szociológusnak feltett szándéka elindítani egy olyan civil kezdeményezést „amellyel ennek a történetnek véget lehet vetni”. 

(Borítókép: Szigetváry Zsolt / MTI)