- Belföld
- publicus intézet
- közvélemény-kutatás
- kutatás
- felmérés
- rezsicsökkentés
- kata
- kata törvény
- energia-veszélyhelyzet
Publicus: A válaszadók kétharmada szerint a Fidesz megszegte a választási ígéretét

További Belföld cikkek
A kormány hiába igyekszik azzal nyugtatni az embereket, hogy csak a lakosság negyede fog magasabb rezsiszámlát fizetni, a többség úgy gondolja, kárvallottja lesz az intézkedésnek – állítja a Publicus Intézet a Népszava megbízásából készült közvélemény-kutatására hivatkozva.
A felmérés szerint a legtöbben az élelmiszerárak növekedését – 60 százalék – és a rezsiárak emelkedését – 57 százalék – jelölték meg olyan problémaként, amely a válaszadókat „nagyon súlyosan fogja érinteni” az elkövetkező évben. A kutatásból az is kiderült, hogy a nyugdíjak és fizetések vásárlóerejének csökkenéséről 49 százalék, a megtakarítások csökkenéséről 43 százalék, általában a megélhetésről 30 százalék állította ugyanezt. Ugyanakkor a munkanélküliséget csupán 8 százalék említette a súlyos problémák sorában.
A Publicus Intézet a Népszavának azt is megállapította, hogy megkérdezettek több mint kétharmada, 68 százaléka szerint a Fidesz megszegte a rezsicsökkentés megtartására vonatkozó választási ígéretét. A felmérés szerint a kormánypártiak 20 százaléka is így látja. A válaszadók 58 százaléka hazugságnak, 18 százaléka tévedésnek minősíti a Fidesz azon állítását, hogy a magyar gazdaság erős, és fenntarthatók a kedvezmények – derült ki az intézet kutatásából.
A katázás átalakításával összefüggésben is kérdezett a Publicus Intézet: a felmérés résztvevőinek 9 százalékát érinti közvetlenül, 12 százaléknak a háztartásában vannak katás vállalkozók: 60 százalékuk nem tud úgy katás maradni, hogy a jövőben csak magánszemélyeknek számlázhat, 35 százalék közülük úgy tervezi, hogy folytatja a tevékenységét más adózási formában, míg 25 százalék megszünteti a vállalkozását, és mást fog csinálni. Továbbá 12 százalék megszünteti a vállalkozását, és elköltözik más országba, 28 százalék még nem tudja, mi lesz.
Emellett az is kiderült a felmérésből, hogy megkérdezettek
- 77 százaléka szerint Novák Katalin köztársasági elnöknek vissza kellett volna küldenie a jogszabályt a parlamentnek megfontolásra.
- 80 százaléka szerint megszorításoknak tekinthetők a kormányzati lépések, a rezsitámogatás korlátozása és a katázásban történt hirtelen változások.
- a fideszesek 49 százaléka is egyetért azzal, hogy megszorításokról van szó.
(Borítókép: Illustration by Dinendra Haria / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését
Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.
február 27., 14:01
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat
Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.
tegnap, 21:24
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs
A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.
február 27., 16:28
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél
Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.
február 27., 16:11
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
tegnap, 14:04
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
tegnap, 19:41
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
tegnap, 12:59
- Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
tegnap, 19:58
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus
Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
február 27., 11:55
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56