Levelet írt Orbán Viktornak a leghíresebb hazai borderline

Éjjel fél 1. Carmen virtuális postaládája pittyen egyet. Megnyitja a levelet, mely csupán egy mondatból áll:

Úgy érzem, belehalok, ki tud segíteni?

Carmen rengeteg ilyen és ehhez hasonló levelet kap azóta, hogy felvállalta a betegségét, és megírta az Én, a megbélyegzett című könyvet, melynek első kiadása 2016-ban, második kiadása pedig 2022-ben jelent meg. Az olvasmány első lapján a következő sorok olvashatók:

Papa, nagy a baj. Kórházba kell mennem. Tudom, hogy nem mehet így tovább.

Az akkor még harmincas éveiben járó járó nő 2015-ben egy telefonhívás után vonult be önként a pszichiátriára, mert úgy érezte, ha nem teszi, akkor bele fog halni, igaz, akkor még fogalma sem volt arról, hogy pontosan mibe, de azt tudta: nagyon nagy baj van.

„Amikor megkaptam a borderline személyiségzavart mint diagnózist, beírtam a Google-be, és őszintén rácsodálkoztam, hogy annak, ami én vagyok, van neve. Érdekes volt látni, hogy ami velem történik, ezek szerint a valóság egy szelete” – idézi fel lapunknak Carmen, aki a mai napig nem érti teljesen, hogy miért pont nála alakult ki ez a személyiségzavar. 

A szakirodalom szerint a borderline személyek gyakran számolnak be családi környezetben elszenvedett traumákról, instabil háttérről, káoszról, kilátástalanságról, bizonytalanságról. Bár ezek a fogalmak Carmen számára sem ismeretlenek, úgy véli, betegségét nem lehet teljes egészében a családdal történtekre rákenni.

„Még a szüleim válása ellenére is fényűző gyerekkorom volt. Egy gyönyörű házban éltünk, saját jachtunk volt az Adrián, és gyakorlatilag bármit megengedhettünk magunknak. 2012-ben a gazdasági válság következményeként azonban mindent elvesztettünk. Tudom, hogy az ember ilyenkor arra gondol, hogy »hiszen ez csak pénz«, de nekem az a biztonságos és stabil anyagi környezet a mindent jelentette. Hirtelen kicsúszott a lábunk alól a talaj, de alólam úgy tényleg, és úgy tűnik, végleg. Egyszóval bekattantam” – mondja, majd kérdésünkre, hogy a bekattanás pontosan mit takar, elmeséli: a folyamatos és intenzív szorongás mellett bizonyos élethelyzetekre irreálisan elkezdett ráparázni. Máig az egyik fő mumusa az autópálya, attól retteg ugyanis, hogy ha felmegy rá, és véletlen áthajt egy olyan megyébe, ahova nincs matricája, akkor megbüntetik, és nem tudja, a büntetést ki tudja-e fizetni.

„Ugyancsak rettegek attól, hogy rossz helyen hajtok le, és eltévesztem az irányt. Nekem ott vége lenne a világnak. Egyébként mobilparkolni is három hete tanultam meg, előtte ugyanis azért nem mertem, mert attól féltem, hogy elfelejtem leállítani, és az egekben lesz a telefonszámla” – emlékszik vissza.

Bár az imént vázolt szituációk nem tűnnek olyan horrorisztikusnak – meg hát autópálya és mobilparkolás nélkül egyébként is lehet élni –, jól szemléltetik azt a fajta mindenre is rágörcsölést, ami a borderline-ok mindennapjait jellemzi. Carmennél a személyiségzavarral együtt járó szuicid, önkárosító gondolatok sem maradtak el, mint mondja, gondolati síkon számtalanszor, a gyakorlatban pedig több mint tízszer próbált meg véget vetni az életének, de végül egy alkalommal sem sikerült neki.

„Sokszor éreztem azt, hogy nincs más választásom. Napokig fetrengtem az ágyban, és nem azért, mert lusta vagyok, hanem azért, mert nem láttam értelmét, hogy felkeljek. Nem voltak céljaim, se vágyaim. Ha jött a nyár, akkor nem arra gondoltam, milyen szépek lesznek a fák, hanem arra, hogy milyen undorító meleg lesz, és az soha nem fog elmúlni. Soha nem lesz belőlem semmi, és az emberek soha nem fognak megérteni – ezek mind visszatérő gondolatok voltak, utóbbi főként amiatt, mert míg egy mozgássérültről rögtön levágod, hogy valamilyen egészségügyi problémája van, addig az én lelki eredetű betegségem nem látszik” – részletezi Carmen.

A könyv és a vele elinduló lavina

A borderline személyiségzavarral küzdő nő nem sokkal a diagnózis után döntött úgy, hogy könyvet ír a tapasztalatairól. Egy ismert médiaszakember – akinek a nevét nem árulta el – azt tanácsolta neki: ha valóban szeretné, hogy az írása sokakhoz eljusson, és a betegség központi témává váljon Magyarországon, akkor menjen fel a Lánchídra fehérneműben, annak ugyanis tuti lesz hírértéke. Carmen 2016. október 13-án ezt meg is tette, de a várt hatás végül elmaradt, ugyanazon a héten nyitott meg ugyanis Vajna Timi fánkozója, ami némiképp ellopta a show-t.

A könyv ettől függetlenül sikeres lett, olyannyira, hogy idén egy átdolgozott, bővített kiadása is megjelent, benne egy immár 13 kérdésből álló teszttel. Carmen ebben arra kéri olvasóit, hogy ha a könyvben leírtakkal bármennyire is azonosulni tud, töltse ki a tesztet. Ha az olvasó 8 vagy annál több kérdésre igennel felelt, elképzelhető, hogy borderline szindrómája van. A módszert egyébként több neves intézményben is alkalmazzák, illetve a szerző a könyv kiadása előtt pszichiáter szakemberrel is konzultált.

Mint azt már fent említettük, Carmen a könyv első, 2016-os megjelenése óta heti, de inkább napi rendszerességgel kap sorstársi leveleket, de gyakran fordulnak hozzá kétségbeesett családtagok is, az egyik ilyen megkeresésbe mi is bepillantást kaphattunk.

A segélykiáltások mellett olykor pozitív visszacsatolások is érkeznek Carmenhez, egy fiatal lány például azt írta neki, hogy a könyve egyenesen életet mentett. Ebből a levélből is mutatunk egy részletet.

A könyv nemcsak mások életét változtatta meg, Carmen is új helyzetben találta magát, ám sajnos nem jó értelemben. Rájött, hogy az Én, a megbélyegzett cím nem is lehetne találóbb, betegsége nyílt felvállalása után ugyanis a munkaerőpiacon csakis kizárólag falakba ütközött. Két diplomával és több szakmával a zsebében csak nagyon nehezen kapott állást, volt már többek között segédmunkás, futár, és ahogy ő fogalmaz, „kosártologató” egy hipermarketben.

„A munkáltatók rettentően félnek ettől a személyiségzavartól, és úgy általában minden megváltozott munkaképességű mentális betegtől. Valahogy úgy képzelik, hogy ha a nap közepén ránk jön egy hiszti, akkor majd földhöz csapjuk magunkat és jelenetet rendezünk. Nem mondom, hogy könnyű velünk, de valamiből nekünk is ki kell fizetnünk a rezsit, nem beszélve arról: elvileg szakemberhez is kellene járnunk. Egy komoly borderline terápia mondjuk öt év, egy alkalom 25 ezer, de egy héten menni kell nagyjából kétszer. Számoljuk csak ki, az egy fullos autó ára” – mutat rá Carmen, aki abból a szempontból különösen nehéz esetnek tartja magát, hogy a gyógyszereket a szervezete sosem tudta befogadni, és nagyon sokszor a szakembereket is elutasította.

Volt olyan orvos, akinél azt éreztem, hogy csak bemagolta azt, amit rólam papíron tudni lehet, de valójában nem ért meg. Talán nem szép dolog ilyet mondani, de valahol azt is visszásnak éreztem, hogy ő effektíve pénzt kap azért, amiért nekem bajom van. Persze az inkább a rendszer hibája, hogy az ellátás ennyire eltolódott a magán irányába, nem pedig azoké az orvosoké, akik egyébként csak a munkájukat végzik, de nagyon nem egyszerű ez a helyzet

– hangsúlyozza, hozzátéve, hogy ettől függetlenül minden borderline-nak érdemes minden eszközt bevetni a túlélés reményében, ugyanis mindenkinek más válik be.

Neki például az idő is sokat segített, pár év után megtanulta kezelni a szorongását, illetve 40 éves kora után a személyiségzavarának volt egy természetes „csitulása”, erről a jelenségről más betegek is gyakran beszámolnak.

Emellett személyes terápiája, hogy mindig új célt tűz ki magának. Ilyen volt például a még kiadatlan Ők a megbélyegzettek című könyv megírása, melyben a sorstársi levelek alapján igyekszik egyedülálló tanácsokkal ellátni a hozzáfordulókat. Emellett nemrég elvégzett egy marketingtanfolyamot, azt remélve, azzal el tud helyezkedni,  illetve egy ideje már azt is a fejébe vette, hogy kiharcol a borderline személyiségzavarnak egy saját világnapot.

A miniszterelnökhöz fordult

Miközben a vécének, a radírnak, de még a kutyakeksznek is van saját világnapja, addig a borderline személyiségzavarnak még mindig nincs, pedig Carmen szerint a társadalom edukációja szempontjából nagyon fontos lenne. 2021-ben az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága egyszer már tárgyalt a borderline világnapról, civilként eddig ezt sikerült elérnie, de az igazi áttörés még várat magára, ezért is írt levelet a közelmúltban Orbán Viktornak.

Nem ez volt azonban az első próbálkozása a világnap ügyében, 2020-ban ugyanis elutazott Angliába – ahol korábban a tanulmányait folytatta –, és a BBC szerkesztősége előtt tüntetett egy személyben egy akasztófával a kezében, annak reményében, hogy ha itthon nem, akkor ott esetleg felfigyelnek erre a betegségre, és az eléri a közbeszéd ingerküszöbét annyira, hogy abból esetleg egy világnap legyen.

„Szerencsétlenségemre a koronavírus miatt elrendelt home office miatt a BBC szerkesztősége mondhatni üres volt, így a kívánt hatás elmaradt, de egy fotót azért készítettünk. A pólómra az volt ráírva, hogy világszerte 140 millió ember érzi ugyanezt ebben a pillanatban, a kezemben pedig egy akasztófát tartottam, sajnos a kötél mint tárgy, számomra sem volt idegen. Bízom benne, hogy idővel valamilyen úton-módon elérem a célom, és mi borderline-ok, többé nem leszünk megbélyegzettek” – egészíti ki.

Mit mond a szakértő?

Ahhoz, hogy jobban megértsük, mi az a borderline személyiségzavar, megkértük a betegség legnevesebb hazai szakértőjét, Keresztes Zoltánt,foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat. Ő az az orvos, aki Kneszl Beáta Carmen Én a megbélyegzett című könyvét még a kiadás előtt véleményezte, szakértette, illetve egy ajánlót is írt az olvasmányhoz. Összefoglalója tehát a következő:

A borderline személyiségzavar (BPD) egy olyan személyiségfejlődésbeli komplex probléma (mentális betegség), amelynek okai többrétűek, tünetei színesek, szerteágazók, és azok az esetek zömében élethosszig tartanak. A betegség mutathat spontán javulást, főképp nőknél, kb. a 40–45. életév tájékán, de ez csak az esetek kevesebb mint 10 százalékára jellemző. Központi jelensége a BPD-nek az úgynevezett identitásdiffúzió, vagyis a személyiség belső integrálatlansága. Ez áll a gyakori életvezetési bukfencek mögött. Vezető tünetként említendő az alacsony szorongástűrés és a gyenge frusztrációs tolerancia, ami gyakran vezet a kiváltó ingerhez nem illeszkedő, eltúlzott, hirtelen, viharos érzelmi reakciókhoz. Az agressziókezelésük gyakran mond csődöt, ez az önkárosítás (falcolás, drogaddikció stb.) legfőbb oka. Hirtelen indulatkitöréseiket leginkább önmagukon, ritkábban közelálló szeretteiken vezetik le. Fontos megjegyezni, hogy a BPD az öngyilkosságnak, önpusztításnak leginkább kitett betegségcsoportok egyike. A borderline személyek kifejezetten szeszélyesek, de az ellenkezője is előfordulhat. Belső állandóság hiányában véleményük egy adott dolgokról sarkosan meg tud változni, anélkül, hogy az ellentmondásosságukat észlelnék.

A betegségnek ugyan van valamennyi úgynevezett konstitucionális, biológiai háttere, de ez jelenlegi tudásunk szerint kifürkészhetetlen. Kialakulásában meghatározó a korai kötődés (első 3 életév) élményvilága, és vitathatatlanul fontos a korai anya-gyerek kapcsolat minősége, természetesen a gyermek felől nézve. Bizonyos statisztikák szerint egy adott ország népességének 2-2,5 százaléka lehet érintett, ebben valamivel több a nő, mint a férfi, illetve szokás borderline családokról beszélni, ami azt jelenti, hogy a betegség valamilyen módon a társadalom akár 5 százalékát is érintheti. Fontos megjegyezni, hogy ezek inkább extrapolált becslések a kezelésbe vettek száma alapján, így semmiképp sem pontosak. Mindenesetre jó sokan vannak, és a családok szétziláltsága miatt a szám csak nőni fog. A borderline személyek kezelése egyébként komoly szakmai kihívást jelentő izgalmas feladat.

A sorozat további részeit ide kattintva érheti el.

(Borítókép: Kneszl Beáta Carmen. Fotó: Papajcsik Péter / Index)