Letartóztatás lett a love story vége
A csomag azonban nem érkezett meg, és a férfi is elérhetetlenné vált.
Az ügyben a szekszárdi rendőrök nyomozni kezdtek, és eljutottak a bankszámla tulajdonosához, egy 51 éves budapesti nőhöz. Megállapították, hogy a számlaszámára több hasonló befizetés is érkezett más károsultaktól több mint hárommillió forint értékben.
A nyomozók a nőt gyanúsítottként hallgatták ki pénzmosás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Ennek során beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy a számlanyitásra egy magyar nő és egy afrikai férfi vette rá. A számlán lévő pénzt a későbbiekben a magyar nőnek kellett átadnia.
A rendőrség azt is megállapította, hogy az 51 éves nőnek más bankoknál is voltak bankszámlái, melyekre húsz- és harmincmillió forint közötti, eddig ismeretlen károsultak által befizetett pénz érkezett. Ezt is az említett magyar nőnek kellett átadnia.
A rendőröknek a széles körű nyomozás során sikerült a magyar nő és az afrikai férfi személyazonosságát megállapítaniuk. Kiderült, hogy egy házaspárról van szó, akiknek már korábban is voltak hasonló ügyeik. A budapesti lakásukon megtartott kutatás során mobiltelefonokat, tableteket, laptopot, készpénzt és más bizonyítékokat foglaltak le.
A 40 éves magyar nőt és a 35 éves nigériai állampolgárságú férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki csalás vétség és pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Előbbi tagadta a bűncselekmények elkövetését, társa pedig nem tett vallomást.
A férfit ezt követően őrizetbe vették, és az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A bíróság a 35 éves gyanúsítottat a napokban letartóztatta, az ügyben a Szekszárdi Rendőrkapitányság tovább folytatja a vizsgálatot.