Szlávik János elárulta, mivel keverhetők össze a koronavírus tünetei
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Nem lehet kijelenteni, hogy enyhébb lefolyásúak lennének a koronavírus most terjedő variánsa által okozott megbetegedések, a nagyobb átoltottság miatt azonban enyhébbek a tünetek ezekben az esetekben – nyilatkozta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
A szakember elmondta, hogy ő személy szerint nem nagyon találkozik oltatlan beteggel, akinél az újabb változatok súlyos tüdőgyulladást okoznának.
Természetesen előfordul, nyilvánvalóan, de úgy tűnik – pláne az oltottak –, néhány nap láz, torokfájás és gyengeség után általában öt-hét napon belül teljesen meggyógyulnak
– fogalmazott Szlávik János.
Egyúttal egyetértett azzal is, hogy a mostani megbetegedések tünetei közül a torokkaparás, a torokfájás, a láz, az ízületi fájdalmak, a gyengeség, valamint a fejfájás majdhogynem megegyeznek az influenza tüneteivel, amelyek az allergiás szimptómákkal is összekeverhetők.
Szlávik János emiatt azt tanácsolja, hogy akinél jelentkeznek ezek a tünetek, mindenképp tesztelje magát, mert akkor tudni fogja, hogy otthon kell-e maradnia egy hetet, vagy élheti tovább a megszokott hétköznapjait.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt is kifejtette, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható koronavírustesztek megfelelők, nagy biztonsággal kimutatható velük a fertőzés, ráadásul az újabb vírusváltozatok esetében is jól működnek.
Húszezer felett a fertőzöttek
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, az elmúlt héten 21 840 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, meghalt 96 beteg. A beoltottak száma 6 413 971 fő, közülük 6 200 631 fő a második, 3 889 453 fő a harmadik, 320 083 fő már a negyedik oltását is felvette.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 898 374, az aktív fertőzöttek száma pedig 42 061 főre nőtt.
(Borítókép: Szlávik János. Fotó: Kovács Attila / MTI)