Hoteleket zárnak be Somogyban a dráguló rezsi miatt
A szálloda vezetője, Nagyné Huszár Andrea a Somogy Online-nak azt mondta: a gáz ára a háromszorosára növekedett, ebből adódóan pedig
a fűtési időszakban havonta 6 millió forintot kellene fizetniük.
Ezt viszont sehogy sem tudnák kigazdálkodni, így kénytelenek bezárni egy időre a szálláshelyet. „Azért, hogy jövőre nyitva lehessünk, ahhoz most be kell zárnunk. November elsejével húzzuk le a rolót, és egészen jövő áprilisig ki sem nyitunk. Csak a kávézó és az iroda üzemel tovább, azért is, hogy a jövő évi foglalásokat fel tudjuk venni” – ismertette Nagyné Huszár Andrea.
Hozzátette azt is, hogy 15 alkalmazottukkal már korábban közölték a hírt, így ők tudtak más állást találni. Ebben segítettek is nekik, mivel találtak egy magyar tulajdonú osztrák hotelt, ahol a síszezonra átveszik őket, majd utána áprilisban visszamennek Nagyatádra dolgozni.
A Somogy Online azt írta, hogy a megyében több szálláshely is hasonló lépést fontolgat: a Szállodaszövetség szerint az egész szektort nehéz helyzetbe hozta a rezsicsökkentés módosítása, és sokan inkább a bezárás mellett döntenek. A hotelek mellett hasonló folyamatok játszódnak le máshol, például az uszodáknál is a rezsiemelés miatt.