Becsengettek! Mutatjuk a tanév legfontosabb tudnivalóit

További Belföld cikkek
Eddig a koronavírus, most az energiaválság teheti be a kiskaput
Elszálló rezsiárak, pedagógushiány, sztrájk és hatodik hullám – csak néhány dolog, amely beárnyékolhatja a 2022–2023-as tanévet. Csütörtökön országszerte megkezdődött a tanítás az intézményekben, de az elmúlt időszakban számos olyan hír érkezett, ami előrevetítette, hogy az idei tanév sem lesz egy fáklyásmenet.
A Magyar Közlönyben még július végén jelent meg egy rendelet, mely lényegében kimondta, hogy az oktatási intézményekben bármikor elrendelhetik a digitális oktatást.
„Ha az iskola ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt az iskola működtetése nem lehetséges, az iskola igazgatójának jelzése alapján a köznevelésért felelős miniszter az érintett iskolában, feladatellátási helyen, évfolyamon vagy osztályban határozott időre tantermen kívüli, digitális munkarendet rendelhet el” – olvasható a rendeletben.
Míg a korábbi években a koronavírus-járvány indokolta az online oktatás bevezetését, addig idén a jelenléti tanításnak már inkább a drasztikusan emelkedő rezsiárak tehetnek be.
Mint ismert, a kormány 2022 júliusában jelentette be, hogy módosul a rezsicsökkentés. Az új szabályok értelmében a lakossági átlag felett fogyasztóknak piaci árat kell fizetniük. A Belügyminisztérium nem sokkal a bejelentés után levelet küldött a tankerületeknek, ebben a tárca azt írta, hogy „haladéktalanul fel kell mérni az intézményekben a gázról fatüzelésre történő átállás mihamarabbi lehetőségét, kályhák beszerzésével”.

Egyelőre valóban nagy kérdés, hogy az intézmények energiaellátása zökkenőmentes lesz-e, de már több vészforgatókönyv is megjelent. A pedagógus-szakszervezetek szerint nem kizárt, hogy az iskolák a hidegebb hónapokra online oktatásra állnak majd át.
A kormány szerint azonban másképp kell a spórolást megoldani, Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár azt közölte, hogy „amennyiben a tantermekben, csoportszobákban a hőmérséklet eléri a 20 Celsius-fokot télen, nem szükséges további fűtést biztosítani”.
Ahogy arról szintén beszámoltunk, a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola a megtakarítások reményében egy sajátos utat választ, szeptemberben és októberben hét szombati napon tanítanak, cserébe viszont ennyivel hosszabb lesz a téli szünet. Az iskola az intézkedéssel két tanítási hét költségét takarítja meg.
Bár a Belügyminisztérium úgy kommentálta a döntést, hogy az egyházi iskolák intézkedéseiről „nem formálhatnak véleményt”, Maruzsa Zoltán azt közölte, hogy az energiaválság miatt a közoktatásban szombati tanítást vagy online oktatásra való átállást nem terveznek.
Sztrájk és polgári engedetlenségi akciók jöhetnek
Mint ismert, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tavaly októberben alakított sztrájkbizottságot, azóta pedig folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal a magasabb bérek és a csökkentett terhek reményében. Idén már volt egy figyelmeztető sztrájk és egy határozatlan ideig tartó munkabeszüntetés, amelyet az érdekvédők tavasszal a választások miatt szüntettek be.
A PSZ és a PDSZ többször emlékeztetett, hogy a munkabeszüntetés bármikor folytatható. A szakszervezetek a legutóbbi, augusztus 30-ai egyeztetésen Maruzsa Zoltánnak is jelezték, hogy a szeptember 1-től induló sztrájkra sokan nyitottak, hangsúlyozták azonban azt is, hogy a pedagógustársadalom egy jelentős része inkább a polgári engedetlenségi akcióban látja a megoldást.
A köznevelésért felelős államtitkár erre reagálva egy levelet adott át a szakszervezetek képviselőinek. Ebben lényegében az állt, hogy a tanárok polgári engedetlenségi akciója a jövőben a diákokat is a szabályok megtagadására sarkallhatja. A jelenlévőket nyomatékosan arra kérte, hogy ezt az érdekérvényesítő utat ne támogassák.
A PSZ és a PDSZ ugyanakkor emlékeztetett, hogy szakszervezetként eddig is csak a sztrájk szervezésében vettek részt, a polgári engedetlenségi akciók tőlük függetlenül, kisebb iskolai csoportok kezdeményezésére indultak el. Az érdekvédők szerint hasonló forgatókönyvekkel kell számolni a következő hetekben is, sőt Budapesten több intézményben már az első tanítási napra polgári engedetlenségi akciókat hirdettek.
Két hónap múlva őszi szünet
Ahogy arról szintén beszámoltunk, a 2022–2023-as tanév rendje július végén jelent meg. A rendelet szerint az első tanítási nap szeptember 1., míg az utolsó június 15. Végzős diákok esetében a tanév végének időpontja eltérő, ez azt jelenti, hogy
- a középiskolában május 4.,
- a két évfolyamos szakiskolákban pedig május 31-én lesz az utolsó tanítási nap.
A tanítási év első féléve 2023. január 20-ig tart. Az iskolák 2023. január 27-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről.
Már a szünetek időpontja is ismert, a fontos dátumok a következők: az őszi szünet: október 29-től november 7-ig; a téli szünet: december 22-től 2023. január 3-ig; a tavaszi szünet 2023. április 6-tól április 12-ig tart.
(Borítókép: Varga György/MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány
Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.
11 perce
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55