Kiderült, mire költötték a támogatásokat Márki-Zay Péterék
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Nemrég derült ki, hogy az Action for Democracy nevű amerikai szervezettől az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) 1,85 milliárd forintot kapott, amelyet 80 millió forint híján el is költöttek.
Az MMM most közzétett egy részletes beszámolót arról, hogy a kampányban felhasznált pénzüket – benne az Amerikából kapott támogatást – pontosan mire is költötték el. A dokumentumban minden egyes kampányköltést feltüntettek, így például az is kiderült, hogy
csak tollakra 44 millió forintot költöttek el a kampányban.
A beszámolóból az is kiderült, hogy jelentős összeget, 530 millió forintot költöttek Facebook-hirdetésekre, miközben SMS-kampányra 290 millió forintot szántak. Ehhez képest szinte eltörpül például az üzemanyagköltség, ugyanis arra csak 9,4 millió forintot fizettek.
Márki-Zay Péter azt mondta, hogy a teljes kimutatás 2,57 milliárd forintról szól, és valóban szerepel benne az 1,85 milliárdos amerikai támogatás. Közlése szerint a fennmaradó körülbelül 720 millió forintot mikrotámogatásokból, tagdíjakból gyűjtötték össze.
Egy egész könyvelőcsapat dolgozott a főkönyvön, amiben példátlan módon nemcsak a kampány költései szerepelnek, hanem naprakész dátummal az MMM valamennyi kiadása. Ilyet a többi párt nem csinált. Ezért látható benne például a benzinköltségnél is az augusztusi lezárás.
– mondta a beszámolóról a Blikknek Márki-Zay Péter.
Hozzátette azt is: június közepén még mindig kaptak pénzt a tengerentúlról, mivel számos, a kampány alatt megrendelt szolgáltatást csak utólag fizettek ki. Közölte továbbá, hogy a fennmaradó 80 millió forintot részben az MMM további működésének finanszírozására fordítják, részben pedig jótékony célokra, például romák táboroztatására is költenek majd belőle.
Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a támogatásról azt mondta: „Nem álltunk ott a kasszánál, nem tudjuk, valójában honnan jöttek ezek az összegek, csak bízni tudunk abban, hogy nem lepapíroztak valamit utólag. De tény, hogy ha valóban kint élő magyarok támogatták Márki-Zay Péter kampányát, nem történt törvénysértés, mert a párttörvény értelmében nincs lakóhely szerinti megkötés, lehet pártokat támogatni”.
Egyébként valóban példátlan, hogy egy magyar párt a teljes főkönyvét nyilvánosságra hozta volna. Nyilván sok a 2,5 milliárd forint, de egy kampány milliárdos tétel, azt pedig senki nem vitatja, hogy ha sikertelenül is, de Márki-Zay Péterék valóban arra fordították ezt a pénzt, amire kérték
– tette hozzá.
Nem Sorostól kapták
Mindeközben Márki-Zay Péter arról is nyilatkozott, hogy – a kormánypárti média vádjaival szemben – nem Soros György szervezetétől kapta a támogatást.
Soha még csak nem is találkoztam Soros Györggyel – ellentétben a miniszterelnökkel –, és soha nem is támogatott engem semmivel
– mondta a Blikknek a politikus.
„Általános felvilágosító kampányt folytattak”, párthovatartozástól függetlenül
Márki-Zay Péter péntek este a Facebookon is közzétett egy bejegyzést, amelyben azt írta: az MMM nem párt, ők és támogatóik pártokat nem finanszíroztak, hanem ehelyett csupán „általános felvilágosító kampányt folytattak, és a népszavazás kapcsán juttattak el információkat a választópolgárok széles köréhez, párthovatartozástól függetlenül”. Közlése szerint többek között gyermekvédelmi, migrációs, korrupciós kérdésekben adtak tájékoztatást.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom többek között ezen három cél érdekében folytatott kampányt, és ezúton is biztatja a kormányt ezen célok megvalósítására. Az erre a célra – külföldről és belföldről – kapott támogatásokat maradéktalanul a fentiekre költöttük, Magyarország törvényeit maradéktalanul betartva
– írta Márki-Zay Péter, majd Orbán Viktor és Soros György közös fotójával illusztrálta bejegyzését.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)