Nem tudják kifizetni a gázszámlát, a faluházba költöztetik az időseket

2022.09.05. 08:20
A 2500 lakosú Jánoshidán két évvel ezelőtt cserélték le a korábbi faelgázosító kazánt korszerű gázfűtésre az óvodában és az idősek napközi ellátását biztosító épületben. Most azonban kiderült, hogy nem tudják kifizetni a gázszámlát.

A százfős óvodát nem lehet kiüríteni, az időseket azonban a faluházba költöztetik, de nem tudják megkötni az áramszerződést sem, mert a kilowattóránként 65 forintos ár mostanra 380 forintra ugrott, így a közvilágítás 3,5 milliós költsége 20 millió lenne egy évre, miközben az iparűzési adóból származó bevételük nem több 40 millió forintnál – írja a Népszava.

Eszes Béla, a város polgármestere elmondta, hogy nincs annyi fa Magyarországon, hogy valamennyi önkormányzat és az eddig gázzal fűtő családok átállhatnának fatüzelésre. Elmondása szerint, még ha lenne is, az elmúlt években gázzal működő rendszereket alakítottak ki, azonban a gáz és a villamos energia piaci árát már nem tudják kifizetni.

Jánoshidán eddig kétszáz család jelentkezett be az ezer háztartásból a 200 köbméternyi szociális tűzifakeretre, idén azonban már négyszázan. Az első hideg után azonban még többen lesznek.

Az önkormányzatok különféle kényszerintézkedésekkel, például uszodabezárással, díszkivilágítás-csökkentéssel, a nem kötelező szolgáltatások elhagyásával próbálnak előre menekülni 

– tette hozzá Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a lapnak.

Egy egységes stratégia kialakítása érdekében találkozóra hívták a többi önkormányzati szövetséget és levelet írtak Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának összehívását kezdeményezték.

A MÖSZ emellett azt is javasolja, hogy a kormány hozzon létre az önkormányzatok energiaigényét lefedő kvótát, ahonnan a települések saját közszolgáltatásaik biztosítása érdekében biztonsággal beszerezhetik a szükséges mennyiségű gázt és áramot akár piaci áron.

Gödöllő polgármestere szerint a települések egyszerűen nem tudják kigazdálkodni az elszálló energiaárakat. Állami segítség nélkül jön a fagyszünet – tette hozzá.