Saját kastélyát gyújtották rá a gazdag magyarra
A rendkívül jó anyagi körülmények között élő sértett az alkoholba menekült, miután élettársa meghalt, ezt kihasználva pedig bűnözői csoportok élősködtek rajta. A két vádlott 2020 tavaszán költözött be a sértett budapesti házába, majd kitalálták, hogy megölik a férfit, és megszerzik vagyonát.
A sértettet 2020 júniusában bári kastélyába költöztették a vádlottak, akik aztán hónapokon keresztül, több tíz millió forint értékben tulajdonítottak el bútorokat, borokat a kastélyból. Onnantól kezdve a gondnokság alatt álló férfit tulajdonképpen fogva tartották, bántalmazták.
A sértettnek 2020 augusztusában Budapesten a rendőrségen, illetve járási hivatalban lett volna jelenése, az egyik férfi – hogy a gyanút magukról elterelje – a fővárosba utazott, meghagyva a másik vádlottnak, hogy ölje meg a sértettet. A tettestárs az éjszaka megfojtotta a sértettet, majd a kastélyban égésgyorsító anyagot locsolt szét, azt meggyújtotta; nagy kiterjedésű tűz alakult ki. A férfi ezután visszament a szállására, hogy legyen valami alibije.
A Baranya Megyei Főügyészség életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádlottakra, olvasható az ugyeszseg.hu oldalon megjelent közleményben.