Az Európa Tanács szakértői teljesen váratlan megjegyzéseket tettek Magyarországra

GettyImages-871725036
2022.09.08. 11:38
Magyarország az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) korábbi jelentéseinek több ajánlását is végrehajtotta, azonban egyebek mellett az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó ajánlások végrehajtása késlekedik – ez a strasbourgi székhelyű Európa Tanács szakértői csoportja által csütörtökön közzétett jelentéséből derült ki.

A szakértői csoport jelentésében megállapította, hogy Magyarország a 18 ajánlásból hatot kielégítően hajtott végre. A vizsgálat a Magyarország számára 2015-ben kiadott, a korrupció megelőzéséről szóló ajánlások végrehajtását a parlamenti képviselők, bírák és ügyészek tekintetében értékelte az országot. További 12, függőben lévő ajánlásból három ajánlást Magyarország részben végrehajtott, a maradék kilenc, a parlamenti képviselők feddhetetlenségére és az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó ajánlás végrehajtása azonban késlekedik.

A GRECO megállapította, hogy az ajánlásoknak való megfelelés általános szintje alacsony, nem kielégítő. A szakértők ezért felkérték Magyarországot, hogy legkésőbb december 31-ig nyújtson be jelentést a még hátralévő ajánlások végrehajtásának előrehaladásáról.

ÁM A JELENTÉSTEVŐK ELISMERTÉK, HOGY A JOGALKOTÁSI FOLYAMATOT MAGYARORSZÁGON MEGFELELŐEN SZABÁLYOZZÁK, ÉS BIZTOSÍTJÁK A NYITOTTSÁGOT ÉS AZ ÁTLÁTHATÓSÁGOT.

Az ügyészség is porondra került

A parlamenti képviselőkre vonatkozó etikai kódex elfogadásának szükségességét szorgalmazták olyan helyzetekre vonatkozó kiegészítő útmutatóval, amikor a képviselők az összeférhetetlenség különböző formáival találkoznak.

A jelentésben kiemelték, Magyarországon az ügyészség független intézmény, szigorú hierarchiára épül.

Bár a véleményükben kitérnek arra, hogy ilyen rendszerben megfelelő fékek és ellensúlyok rendszerére van szükség annak érdekében, hogy megelőzzék a visszaéléseket és a korrupciót, és ebben a vonatkozásban Magyarországon többet lehetne tenni.

Szerintük a legfőbb ügyész függetlensége a politikai befolyástól egyértelműbb lenne, ha ezt a tisztségviselőt nem lehetne újraválasztani. A jelentés szerint kezelni kellene azt is, hogy a parlamenti képviselők, a bírák és az ügyészek sérthetetlenséget élveznek minden bűncselekmény, kivéve a tettenérés vonatkozásában. Ezeket a kiváltságokat az érintett tisztségviselők funkcióihoz szükséges mértékre kellene csökkenteni, máskülönben akadályozhatják a korrupció hatékony megelőzését – írta jelentésében az Európai Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja, amit az MTI foglalt össze.

(Borítókép:  Elyxandro Cegarra / Anadolu Agency / Getty Images)