Budapest is spórolásba kezd, a Főpolgármesteri Hivatalban 20 fok lesz

További Belföld cikkek
-
Az utolsó magyarországi csempegyár is feladta, Romániába költözik a Zalakerámia
- Megvan az idei tél eddigi legalacsonyabb hőmérséklete Magyarországon
- Radikálisan átalakulhat a BKK-bérlet, nagy változás jöhet a budapesti tömegközlekedésben
- Vérző rókatetemeket aggatott a pótkerekére, így hajtott egy autós Nyíregyházán
- Nyolc tonna szemetet eladott, de hatvannyolc maradt egy nagybajomi férfi udvarán
A hivatal közleménye szerint a fővárosi önkormányzat vezetése elkezdte az egyeztetéseket a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ) arról, hogyan csökkenthetné az önkormányzat – a munkaegészségügyi szabályokat betartva – az épületek energiafelhasználását.
Mint kiderült, első lépésként a Főpolgármesteri Hivatal működését érintő intézkedésekről egyeztettek az érintettek.
„A fővárosi önkormányzat hivatalának otthont adó Városháza utcai épület már teljes mértékben távfűtéssel működik” – közölték. Hozzátették ugyanakkor, hogy a költség így is jelentős, ezért a több mint 50 ezer négyzetméteres épületre elhasznált energiamennyiség körülbelül
20 százalékos csökkentése szükséges.
A hatályos munkaegészségügyi szabályokat figyelembe véve az egyeztetések alapján az épületben
20 fok lesz a hőmérséklet a fűtési időszakban.
Ez a korábbi, 22 fokos szinthez képest 10-12 százalékos megtakarítást jelenthet.
Közölték azt is, felmérik, hogy hol lehet átköltöztetésekkel az épület egyes részeit lekapcsolni a fűtési rendszerről, és ezzel csökkenteni a fűtött területek nagyságát.
Hangsúlyozták, hogy a megbeszélések folytatódnak, és szeptember végére intézkedési terv készül arról, hogyan lehet további energiát megtakarítani az irodák fűtésével, illetve, hogy emellett milyen intézkedések lehetségesek és szükségesek a villamosenergia-felhasználás csökkentésére.
Boross Péterné, az MKKSZ elnöke az egyeztetésen úgy fogalmazott: „Hiányolja, hogy ilyen megbeszélésre a kormányzat részéről eddig nem került sor.”
Mint ismert, a magyar kormány spórolásba kezd, és arra kötelezi az állami intézményeket, hogy 25 százalékkal csökkentsék a gázfelhasználást. A részleteket a következő napokban dolgozzák ki a minisztériumok, de a gyakorlatban az előzetes várakozások szerint ez azzal járna, hogy csak 18 fokra lehetne felfűteni az épületeket.
(Borítókép: Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal épületének főbejárata az V. kerületi Városház utcában 2022. június 11-én. Fotó: Róka László / MTI)