A mosdóban esett össze az ügyvéd, ügyfele mentette meg
A hét elején kérték a váci mentők gyors segítségét ahhoz a 65 év körüli ügyvédhez, aki irodája mosdójában, minden előzetes panasz nélkül összeesett – közölte hivatalos Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.
A férfi egyik ügyfele ezt meghallotta, utánament, és azonnal mentőt hívott. A telefonos utasítások alapján megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett, ezért a mentésirányító több egységet, köztük helikoptert is riasztott a helyszínre, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a szemtanút.
A perceken belül a helyszínre érkező mentősök emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett, és a férfit stabil állapotban, légi úton szállíthatták kórházba – olvasható a bejegyzésben.