Már nem Gattyán György jelenti a megoldást a Megoldás Mozgalomban

2022.09.16. 13:15
Huszár Viktor lett a Megoldás Mozgalom új elnöke, miután Gattyán György, a párt alapítója és eddigi elnöke nem jelöltette magát újra a tisztújításon.

Tisztújítást tartott a Megoldás Mozgalom, amely új elnököt is választott Huszár Viktor eddigi digitalizációs felelős alelnök személyében, aki Gattyán György üzletembert, eddigi pártelnököt váltja majd a poszton – közölte a párt az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül.

A közlemény szerint a párt vezetői áttekintették az országgyűlési választások óta eltelt öt hónapot. Álláspontjuk szerint egyhangúlag megállapították, hogy „az ország gazdasági helyzete, a lakosság mentális állapota, valamint a szűnni nem akaró folyamatos politikai sárdobálás és cselekvéshiány miatt soha nem látott igény van a MEMO jelenlétére”.

Az elnökség egyhangúlag választotta meg új elnöknek Huszár Viktort, miután Gattyán György nem indult újra a tisztségért, ám alapítóként továbbra is részt vesz a Megoldás Mozgalom munkájában.

A Megoldás Mozgalom újabb fokozatba kapcsol, amelyhez elengedhetetlen az alulról építkezés, a megyei szervezetek felállítása és egy operatívabban működő elnökség létrehozása

– fogalmazott a párt közleményében, hozzátéve, hogy Bogó Dániel ügyvéd személyében új alelnököt is választottak.