Kritikus időszakot élnek át a termelők

D  VG20100826031
2022.09.17. 20:48
Összeomlott a termelői bodzapiac idén, a tavalyi ár negyedére zuhant a gyümölcs felvásárlási ára – közölte az Agroinform.

A tavalyi 600-800 forintos ár helyett ebben az évben mindössze 150-200 forintot kínálnak a felvásárlók a bodza kilogrammjáért, annak ellenére, hogy a nyári aszály miatt az idei termés volumene elmarad az előző évek szintjétől. A termelők helyzetét az energiaválság és a munkaerő ára is nehezíti.

A mostani bodzaszezon végén látványosan megszakadt a bodzaár emelkedésének többéves trendje: tavaly a 2018-as árnak már nyolc-tízszeresét is kifizették a felvásárlók a termelőknek és szüretelőknek. A szakma még a nyár első felében is a tavalyi árszint ismétlődését várta az idei szezonban. De ha nem változik a felvásárlási ár, sok ültetvényen el sem kezdik a szeptember második felében szokásos úgynevezett második szedést.

„Az árak jelenlegi alakulásában jelentős szerepe van annak, hogy idén Ukrajnában (részben gazdasági kényszerűségből is) sokkal több bodzát szedtek, mint a korábbi években, ami jelentősen megnövelte a régiónkban a kínálatot. Plusz a gyümölcsök közül talán a bodza tekintetében a legkevésbé szabályozott a termelő-felvásárló kapcsolat, kevesen kötnek előszerződéseket, ami nagyon kiszámíthatatlanná teszi a piaci mozgásokat” – nyilatkozta Csizmadia György, a Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezetének (BOTÉSZ) kereskedelmi vezetője.

A gyümölcsöt elsősorban továbbra is az élelmiszeripar használja fel, ételszínezékként különféle italok és ételek festésére alkalmazzák. A tavalyi magas árak miatt azonban a gyártók más anyagokhoz nyúltak (fekete répa, fekete berkenye), emiatt pedig a bodzasűrítmény a jövőben akár véglegesen is kikerülhet a receptúrából.

A felvásárlási árak bezuhanása kritikus időszakban éri a bodzatermelőket, akiknek a megtérülési mutatóit amúgy is jelentősen rontotta a kapcsolódó költségek idei megugrása. Magyarországon napjainkban mintegy 15-16 ezer tonna bodzát szüretelnek évente – írja Agroinform.

(Borítókép: Varga György / MTI)