Rendezvények és felújítási munkálatok nehezítik a forgalmat szombaton
Több helyen is rendezvényt tartanak ma Pest megyében és más régióban, így módosul a forgalom ezeken a szakaszokon az Útinform tájékoztatása szerint.
Sávlezárás zavarja a forgalmat az M5-ös autópályán a Röszke felé vezető oldalon az ócsai szakaszon a 26-os és 27-es kilométer között, mert fenntartási munkát végeznek reggel 8 órától délután 15 óráig – írja az Útinform.
Az érintett szakaszon forgalomérzékelőket telepítenek a burkolatba a 23-as kilométernél.
Autóversenyt rendeznek szombaton a Mecsekben, ahol emiatt reggel 5 órától 22 óráig lezárják az Árpádtető és Remeterét közti utat, illetve a TV adóhoz vezető bekötőutat, a forgalmat emiatt a 6-os és a 66-os főút felé terelik.
Több Pest megyei településen is rendezvényt tartanak:
- Albertirsán 10 és 15 óra között szüretfesztivált rendeznek. A felvonulók érintik a 4-es főút átkelési szakaszát, a Tápióbicskére vezető utat, a Dánszentmiklósra vezető utat, valamint a Mikebuda felé vezető utat.
- Szigetszentmiklóson szintén rendezvényt tartanak, emiatt reggel 5 órától éjfélig lezárják a Szigethalomra vezető utat. A járműveket mellékutcákra, illetve a Ráckeve felé vezető összekötőútra terelik.
- Szentmártonkáta belterületén falunap miatt 10 és 18 óra között részleges lezárásra kell számítani a 31-es főút átkelési szakaszán és a Tápióság bekötőúton.
- Budajenőn szüreti rendezvény miatt reggel 7 órától éjfélig lezárják a Perbálra vezető utat, a járműveket mellékutcákra terelik.