Egy két évvel ezelőtti elfogatóparancs számít a legrégibbnek azok közül, amelyeket a 31 éves P. István ellen bocsátottak ki. Akadt egy tavalyról, a többi idei. Körözték vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, a BRFK cserbenhagyás miatt, négy elfogatóparancs pedig azért volt ellene érvényben, mert a korábban jogerősen kiszabott, összesen 138 nap elzárása letöltését nem kezdte meg – számolt be a rendőrség honlapja.
A rendőrök jó ideje gyűjtötték az adatokat, amelyekkel a szökésben lévő férfi aktuális tartózkodási helyét igyekeztek pontosítani. Az elfogásra várók listájáról 2022. szeptember 15-én került le, miután fővárosi rendőrség információ alapján egy dunakeszi ingatlannál megtalálták.
A férfi elfogásához nagy létszámú rendőrsereg vonult ki, mert félő volt, hogy szökési kísérlettel próbálkozik. Ezek alapján a kapott címen lévő házat minden oldalról biztosították a rendőrök, a lehetséges menekülési útvonalakat blokkolták. A telekre négy egyenruhás lépett be, és mivel a keresett férfi élettársa tagadta, hogy párja ott lenne, megkezdődött az ingatlan átkutatása.
A garázsban első ránézésre csak odatartozó dolgok sorakoztak, az ott álló autóban sem rejtőzött senki. A fal melletti szekrények is „tiszták” voltak, nem úgy egy ajtó nélküli, 1m×1,5m méretű, leválasztott helyiség. Az egyik rendőr egy megpakolt zsák mögött egy néhány centis emberi bőrfelületet vett észre – mint kiderült, a guggoló P. István karjának egy részét látta meg.
A hely szűke miatt nem a rendőrök mentek be, hanem a férfit invitálták ki onnan, ám ez nem ment gördülékenyen. Hiába hangzott el többször is az erre vonatkozó felszólítás, P. István nem mozdult. Amikor a rendőrség gázsprével fenyegette meg, a férfi előrenyújtott karokkal kisétált. Bilincselés után sem volt egyértelmű közreműködéssel kapcsolatos szándéka, az előzmények ismeretében a rendőrök gyorsabbnak és hatékonyabbnak ítélték meg, ha hárman megemelik, és a rendőrautóba teszik. Még útközben is próbált volna ellenállni, de esélye sem volt. Előállítását követően a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.