Lemondott mandátumáról a Jobbik két női képviselője, már megvannak az utódjaik
„A két képviselő asszony a mögöttünk álló nehéz időszakban is nagy figyelemmel és alaposan végezte munkáját, és képviselte a Jobbik által meghatározott konzervatív politikát az Ország Házában. Alapos munkájukat és kitartásukat ezúton is szeretnénk megköszönni, közösségünk személyüket és kiállásukat nagyra tartja” – olvasható a Jobbik közleményében.
A Jobbik Országos Elnöksége a megüresedett két mandátum egyikére Ander Balázst, a Jobbik alelnökét, volt országgyűlési képviselőt választotta. A korábbi sajtóinformációk szerint a legutóbbi tisztújítás előtt Ander Balázs és Gyöngyösi Márton megegyeztek, hogy előbbi visszalép az utóbbi javára, cserébe pedig beülhet az egyik jobbikos női képviselő helyére a parlamentben. A tisztújításon végül Gyöngyösit választották meg pártelnöknek.
A Jobbik szerint Ander Balázsra az a feladat vár, hogy képviselőként képviselje
a magára hagyott közoktatás ügyét, hangja legyen a pályatársainak és a szülőknek egyaránt.
Dudás Róbert volt polgármester és korábbi országgyűlési képviselő is újra helyet kap a Jobbik parlamenti frakciójában.
Közleményében a párt azt írta, hogy a kormány által a csőd szélére sodort önkormányzatok helyzetének javítása érdekében is dolgozik a parlamentben, „mert az önkormányzatok nem maradhatnak valódi és hatékony képviselet nélkül a törvényhozásban”.
Továbbá a Jobbik közölte, hogy régi-új képviselőik azon dolgoznak, hogy „az elszabaduló energiaárakra, a magas inflációra, a munkahelyek elvesztésére hiteles, jobboldali konzervatív választ” tudjanak megfogalmazni, egyszersmind pedig alternatívát tudjanak kínálni azoknak, „akik hitüket vesztették a hazánkat gazdasági és szociális válságba sodró kormánypártokban”.
(Borítókép: Végh Noémi, a Jobbik képviselője napirend után szólal fel az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. július 19-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)