Az ellenzéki pártok az Alkotmánybíróságot kérik a katatörvény megsemmisítésére

MG 1014
2022.09.21. 17:28
A Momentum szerint társadalmi egyeztetés nélkül és ilyen rövid idő alatt nem lett volna szabad a közel félmillió kisadózó vállalkozót érintő rendeletet törvénybe iktatni.

Az ellenzéki pártok együttesen, a Momentum vezetésével fordultak az Alkotmánybírósághoz, hogy megsemmisítsék a katatörvényt. Gelencsér Ferenc, a Momentum frakcióvezetője erről a párt Facebook-oldalán számolt be egy online sajtótájékoztató keretében. 

A párt elnöke az Alkotmánybíróság fővárosi épülete előtt azt mondta, hogy a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló új törvény elfogadása és kihirdetése is alkotmánysértő volt, ez ügyben az ellenzéki pártok véleménye megegyezik. Gelencsér Ferenc úgy fogalmazott, hogy a több százezer érintettnek nem volt elég ideje felkészülni a nyáron elfogadott új jogszabályra. 

„24 óra alatt hoztak olyan rendeletet, amely közel félmillió hazai vállalkozót hozott kiszámíthatatlan helyzetbe, emelték meg drasztikusan az adóköltségeiket, hogy visszategyék azokat a pénzeket az államkasszába, amit a választások előtt szórtak el.

Futárokat, tanárokat, virágkötőket, ingatlanosokat, vállalkozókat, informatikusokat, írókat és még sokan másokat bélyegeztek hirtelen adócsalónak csak azért, mert ők a katás vállalkozási formát választották

– emelte ki a Momentum elnöke, majd hozzátette: a kata szabályainak módosítására szükség volt ugyan, de erre rendelkezésre álltak egyszerűbb, biztonságosabb, alkotmányos megoldások. 

Mint ismert, a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvény módosítását július 12-én fogadta el az Országgyűlés, az új szabályok szeptember 1-jén léptek hatályba. Ezt az adózási formát csak azok választhatják, akik lakosság számára szolgáltatást nyújtó egyéni vállalkozók. Szeptember 25-éig kell benyújtani a nyilatkozatot a NAV-hoz arról, hogy az illető marad-e a módosított katarendszerben. 

(Borítókép: Gelencsér Ferenc 2022. július 13-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)