Senkit ne tévesszen meg a napsütés, itt vannak már a talaj menti fagyok
Szerda délután a Dunántúlon már csak helyenként, a Dunától keletre elszórtan alakulhatnak ki záporok, néhol zivatarok a napos időszakok mellett. Többfelé élénk, a Dunántúlon még gyakran erős lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. Napközben 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet – számolt be az Időkép.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország keleti, középső és déli megyéiben zivatar miatt kiadta a riasztást több járásra is.
Mint írják, szerdán és csütörtökön napközben is a Dunától keletre alakulhatnak ki nagyobb számban a záporok mellett zivatarok, a Dunántúlon kisebb ezek előfordulási esélye. Az erősebb cellákat intenzív – akár 20 milliméteres – csapadék, átmeneti szélerősödés és apró szemű jég kísérheti. Az éjszakai órákban a zivatargócok mennyisége határozottan csökkenhet.
Nógrádban reggel fagyott
Szerdára virradóra a várakozásoknak megfelelően többfelé deres reggelre lehetett ébredni, az Időkép mérőhálózata pedig Romhányban –0,1 fokot mért a kora reggeli órákban, megérkeztek tehát az első őszi fagyok.
Nógrád völgyei mellett a nyugati határszélen is fagypont közelébe hűlt a levegő, a Vas megyei Kétvölgyben 0,1 fok volt reggel.
Pénteken és szombaton is igen hidegek lesznek a reggelek, többfelé lehet számítani talaj menti fagyokra, valamint a völgyekben, fagyzugos helyeken két méteren is fagyhat, ekkor azonban a magasban melegedés kezdődik.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)