- Belföld
- adománygyűjtés
- nyugdíjalap
- nyugdíjaztatás
- gyurcsány ferenc
- momentum
- magyar ellenzék
- ellenzéki pártok
Adománygyűjtést indítottak Gyurcsány Ferenc nyugdíjaztatására
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Az Index is beszámolt róla, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke kedd este a Partizán vendége volt. A korábbi miniszterelnök többek között beszélt arról, hogy miért maradt ki az árnyékkormányból, miért nem állt Márki-Zay Péter mögé a választási vereség estéjén, és hogy miként tervezik megújítani az ellenzéki politikát a következő időszakban. Az ellenzéki párt vezetője szerint a vesztébe rohan az ország a Fidesz kormányzásával, ezért kínál alternatívát a szavazóknak árnyékkormányával a DK.
Gyurcsány Ferenc az interjú végén azt is elmondta, hogy már nem tervez hosszabb távra a politikában, legfeljebb egy vagy két ciklust vállalna még.
Azonban van olyan politikus, aki már most nyugdíjba küldené a 61 éves korábbi magyar kormányfőt. Csillag Tamás, a Momentum Mozgalom egyik alapítója közösségi oldalán jelezte, hogy megnézte az interjút Gyurcsány Ferenccel, amely szerinte katasztrófa volt.
Gyurcsány részéről nulla felelősségvállalás. Ők nem tehetnek róla. Ők ott se voltak…
– írta Csillag Tamás az áprilisi választási vereséggel kapcsolatban.
A Momentum politikusa szerint párhuzam fedezhető fel Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között abban, ahogy Márki-Zay Péterre hivatkoznak, ahogy név szerint meg sem említik őt, csak „jelöltnek” vagy „a hódmezővásárhelyi polgármesternek” hívják a korábbi miniszterelnök-jelöltet.
Vannak pillanatok, mikor a volt miniszterelnök egyértelműen hazudik. Például: »Nem is gondoltam volna, hogy a DK jelöltjei egyéniben ilyen gyengén teljesítenek« – na persze
– fogalmazott Csillag.
A Momentum egyik alapítója szerint a korábbi magyar miniszterelnök gátja a sikeres ellenzéki politizálásnak.
„Egyet kell értsek azokkal, akik szerint Gyurcsány tehertétel az ellenzék számára. Egy szűk, a DK-val szimpatizáló réteget leszámítva, széles körben teljesen elutasított politikus. Számomra érthetetlen, hogy ezt ő miért nem látja be, miért nem képes elszakadni a közélettől” – véli a politikus.
Csillag Tamás szerint Gyurcsány Ferencnek inkább könyvírással kellene foglalkoznia, civil szervezetet kellene alapítania vagy egy főzős YouTube-csatornát kellene indítania.
A politikus jelezte azt is, hogy létrehozott egy crowdfunding nyugdíjalapot Gyurcsány Ferenc részére.
Bár nem igazán szorul rá, ennyit igazán megérdemel mindenki Ferije
– írta Csillag Tamás, aki
20 ezer fontot, mintegy 9,1 millió forintot akar gyűjteni arra a célra, hogy „nyugdíjba küldhesse” Gyurcsány Ferencet.
A DK elnökének létrehozott nyugdíjalap itt érhető el.
(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2021. október 22-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)