Donáth Anna: Visszatérek a politikába, mert fontos feladatunk van
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
„Napokon belül megszületik a gyermekem, így napjaimat egy időre a politika helyett családom és az anyai teendők fogják kitölteni” – kezdte bejegyzését közösségi oldalán a Momentum politikusa.
Számomra nagyon fontos, hogy most minden figyelmem a családomé, gyermekemé legyen, így a következő időszakban elcsendesedem a közéletben. De fontos tudnotok, mindannyiótoknak, akik válaszokra vártok, akik reménykedtek, és azoknak is, akik már a reményt is elveszítették: visszatérek a politikába, mert fontos feladatunk van
– közölte Donáth Anna a Facebook-oldalán.
A momentumos politikus szerint újjá kell szervezni a választási vereség óta széttöredezett és meggyengült ellenzéket.
„Kormányzóképes erővé kell formálódnunk, miközben megújulunk szellemileg és szervezetileg is. Visszatérésem után minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy befejezzük a megkezdett munkát. Mert erős és alternatívát nyújtó ellenzék nélkül soha nem lesz kormányváltás” – írta Donáth Anna.
Úgy véli, a Momentum az a párt, „ahol a legtöbb tisztakezű, őszinte és 21. századi gondolkodású politikus dolgozik” Magyarországon.
Ahogy sokan bennem, úgy én a Momentum szervezetében látom a reményt egy emberségesebb és igazságosabb ország megteremtésére. Ehhez azonban sokat kell még dolgoznunk, és következetesen építkeznünk
– tette hozzá Donáth Anna, aki azt is kifejtette: nincs sikeres politika választók nélkül, „tömegek nélkül nem lehet ellenállást szervezni a rendszer ellen”, ezért az a feladatuk, hogy „mire eljön a cselekvés ideje”, a választók sokaságát egy táborba szervezzék.
A Momentum korábbi elnöke a Facebook-oldalán, a YouTube-csatornáján és a sajtóban megjelenő publicisztikáiban rendszeresen fogalmaz meg jövőképet az ellenzék számára, ugyanakkor rendszeresen kritikával is illeti az április 3-i választáson vereséget szenvedett ellenzéki összefogást.
Nemrégiben az Index írásbeli interjút készített Donáth Annával, akitől megkérdeztük: a párt nem hivatalos társelnöke, vagy többről van szó, és az áprilisi választás óta széttöredezett ellenzéknek lenne egyfajta iránymutatója?
Az európai parlamenti képviselő világossá tette – bár Gelencsér Ferenc a Momentum elnöke, illetve parlamenti frakciójának vezetője –, az ellenzéknek szellemi és szervezeti megújulásra van szüksége, ha valaha le szeretné váltani a mostani kormányt, és ő, a Momentum legismertebb politikusaként erre a munkára vállalkozott.
Donáth Anna az Indexnek bírálta a Dobrev Klára vezetésével létrejött DK-s árnyékkormányt, úgy fogalmazott: Magyarország következő kormánya nem ma és nem holnap fog felállni, ezért a tagjairól sem ma fog döntés születni. „Legyen bármilyen erős, egy kisebbség nem fog kormányt váltani” – jegyezte meg a momentumos politikus.
Azt is kifejtette, hogy a többség támogatása nélkül „csak a vesztesek között lehet valaki a legerősebb”, egy új többség megteremtésére pedig csakis egy megújulás révén lesz képes az ellenzék. „Meg kell újulni szellemileg, szervezetileg – és a politikusok szintjén is” – fogalmazott Donáth Anna.
(Borítókép: Donáth Anna. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)