Elrettentő erejű magyar haderő kell, hogy ne keveredjünk fegyveres konfliktusba

D BUS20201013018
2022.09.30. 15:10
Szeptember 30-tól október 1-jéig tart a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében az MCC Budapest Summit, ahol lapunknak lehetősége volt exkluzív interjút készíteni Maróth Gáspárral, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkárával.

A napokban folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy egyes pontokon szivárog az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezeték. Ön hogy értékeli a helyzetet?

Senki sem tudja valójában, hogy mi történt. Még a szövetségen belül, tehát a NATO-n belül is megoszlanak a vélemények ezzel kapcsolatosan. Tehát minden spekuláció teljesen felesleges, és a mi felelősségünk, hogy a lehető leghiggadtabban tartsuk az elemzéseket.

Ez az esemény bizonyíték arra, hogy halaszthatatlan a magyar kormány által bejelentett haderőreform?

A magyar haderő modernizációja 2016-ban kezdődött. Akkor egyébként más országokban már zajlott. Mi azért nem tudtuk ezt korábban elkezdeni, mert 2010-ben – ahogy a második Orbán-kormány szerette volna – nem voltak meg a pénzügyi eszközeink hozzá. 2010-ben mindenekelőtt helyre kellett állítani azt a gazdasági válságot, amit a baloldali kormányok okoztak. Kevesen emlékeznek rá, de teljes államcsőd volt. Ezért végül csak 2016-ban, majdhogynem egyik utolsóként kezdtük el a haderőreformot a közvetlen régióban. A nagyobb NATO-közösségen belül éllovasok vagyunk így is az eredmény tekintetében. A magyar haderőreform gyorsasága és strukturáltsága most már a NATO által visszaigazoltan is sokkal koherensebb, mint más országoké.

Milyen szorosan vesz ebben részt a haderőfejlesztésben a NATO?

Ez egy folyamatos interakció a NATO-val. Nyilván a NATO-ban hatalmas tudásbázis áll rendelkezésre – ezért is érdemes rájuk figyelni. De mivel a NATO-nak mi is a része vagyunk, és a mi személyes megközelítésünk a régió biztonságával kapcsolatban is fontos a NATO-nak, ezért ez egy interakció. Tehát mi is folyamatosan instruáljuk a saját véleményeinkkel a NATO-tagokat.

Mit fognak ebből érezni az állampolgárok, és mi az, ami garantáltan meg fog változni még ebben a kormányzati ciklusban?

Ami talán a legjobb hír, hogy 2016-ban pont időben indítottuk el a haderőreformot, vagyis most fogják látni, és egymás után jönnek be az új haditechnikai eszközök. Ezekre a Magyar Honvédség folyamatosan dolgozza ki az új harcászati eljárásokat. Nem véletlen, hogy a magyar vezetés alatt lévő, többnemzetiségű NATO-harccsoport az elmúlt napokban megkapta a teljes körű harckész minősítését. Az Magyar Honvédség parancsnoka többek között ezt jelentette be tegnap. Ezt egyébként nálunk nagyobb nemzetek hadserege sem tudja minden esetben elérni. Minden gratulációm a Magyar Honvédségnek. A jövő kulcskérdése, hogy a most beérkező haditechnikai eszközöket hogyan tudják beilleszteni a saját doktrinális elemeikbe. A cél egy olyan hadsereg felállítása, amely elegendő elrettentő erővel fog bírni ahhoz, hogy Magyarországot senki se akarja belekeverni egy fegyveres konfliktusba.

Az Európai Unióban és különösen a szűkebb környezetünkben hogyan reagáltak ezekre a fejlesztésekre a kormányok?

Azt gondolom, hogy a szűkebb környezetünkben is mindenkinek érdeke egy erős és ütőképes Magyar Honvédség felállítása, hiszen a többség NATO-tag is egyben. Fontos mindenki számára, hogy ebben a régióban összeálljon egy robusztus, egységes haderő. Ez az egyetlen garancia arra, hogy senki ne próbáljon meg minket belekeverni harci eseményekbe.

(Borítókép: Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a hadiipari gyártással és termékfejlesztéssel foglalkozó hazai vegyesvállalat alapításáról szóló szándéknyilatkozat aláírásán a HM Arzenál Zrt. kiskunfélegyházi fegyvergyárában 2020. október 13-án. Fotó: Bús Csaba / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

59 perce

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

2 órája

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő

Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő

Az idős asszonyt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

4 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája