Kiderült, hogy miért nem utazott el Orbán Viktor Szegedre

2022.10.07. 06:42
A városvezetők nem látják szívesen, ezért nem utazott Orbán Viktor Szegedre a határvadászok ünnepélyes eskütétele miatt – erről beszélt Mihálffy Béla fideszes szegedi képviselő egy interjúban.

A képviselő a szegeder.hu portálnak adott interjúban elismerte, hogy a kormánypártok sikertelenek voltak az utóbbi években Szegeden, de azt mondta, hogy szerinte ezen lehet változtatni – még úgy is, hogy a városnak már 20 éve a volt MSZP-s Botka László a polgármestere.

Botka László […] gyakorlatilag egy brand, amit egyébként jól ki is használ az önkormányzati választásokon. A kampányban ugye más sincs, csak »Botka László és csapata«. Az emberek meg úgy szavaznak a jelöltekre, hogy azt sem tudják nagyon, hogy kicsoda. »Botka László embere«, és ennyi

– fogalmazott a képviselő, aki egyelőre nem árulta el, hogy 2024-ben, a következő önkormányzati választáson ki lehet majd a polgármester kihívója, de azt igen, hogy neki nincsenek ilyen ambíciói. 

Mihálffy Béla egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy végül miért nem Szegeden tartották meg a határvadászok ünnepélyes eskütételét néhány hete (annak ellenére, hogy a jelek szerint ez volt az eredeti terv).

Azt gondolom, hogy nem fogadják itt szívesen a városvezetők, és ez tökéletesen látszott legutóbb is, a határvadászok esküje kapcsán kialakult botrányból

– fogalmazott a képviselő, aki szerint Orbán Viktor ennek fényében helyesen tette, hogy már öt éve nem ment Szegedre. Hozzátette azt is: az eskütétel előtt a városvezetés balhét szított – a miniszterelnök tervezett látogatása és az útlezárások miatt –, és véleménye szerint ez vezetett ahhoz, hogy végül inkább Budapestre tették át a rendezvényt. 

Mihálffy Béla neve egyébként a napokban egy olyan Horthy-szobor felavatásával kapcsolatban is felvetődött, amelyről azóta kiderült, hogy elhalasztják, illetve Mihálffy mégse vesz részt rajta. A szegeder.hu által készített interjú viszont még a szoborügy előtt készült el, ezért arról nem kérdezték meg a képviselőt.