Beleszállt a Jobbik a DK-ba, egyenesen piócának nevezte az árnyékkormányt
További Belföld cikkek
- Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
- Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar
- Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
- Lakmusz: Magyar Péter a Tisza Párt háttéremberével kötött túlárazott szerződéseket a Diákhitel Központ vezetőjeként
„Nincs is azzal semmi baj, ha a pártok kinyilvánítják szolidaritásukat, ha a politikusok elmondják segítő elképzeléseiket, akár egy demonstráción, a tüntetők egyikeként”.
Viszont piócaként rátelepedni, valamint kisajátítani a pedagógusok és a diákok pártfüggetlen tiltakozási hullámát, több mint kontraproduktív
– így reagált Ander Balázs, a Jobbik alelnöke a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormányának felajánlására, miszerint örömmel segítenek a tanártüntetések szervezésében.
Mint arról korábban beszámoltunk, Dobrev Klára és Barkóczi Balázs, a DK árnyékkormányának oktatási és kulturális árnyékminisztere pénteken adott tájékoztatást arról, hogy az ügyben már a pedagógusokkal is egyeztettek.
A DK árnyékkormánya kész segíteni a tanártüntetések megszervezésében
Az ellenzéki párt követeli, hogy a tiltakozások miatt elbocsátott tanárokat vegyék vissza az állásukba.
Ander Balázs szerint a legnagyobb gond ezzel az, hogy nem csak DK-s tanárok és nem csak DK-s tiltakozók vannak, ráadásul az összebútorozás nem az oktatást, hanem csakis kizárólag a kormányt segíti.
Csak a vak nem látja, hogy mindez egyes egyedül a tudás és értelmiségellenes, a nemzet napszámosait alattvalónak tartó hatalom érdekeit szolgálja, és a legnagyobb kárt maguknak az érintetteknek okozza. (...) Határozottan kérjük tehát a DK-t, hogy tartsa tiszteletben a civil kezdeményezés tisztaságát, és ne tegyen több szívességet Orbán Viktor propagandagépezetének, amelyik gőzerővel igyekszik lejáratni a jogos követeléseken alapuló tiltakozó mozgalom hitelességét
– írta a Jobbik országgyűlési képviselője.
Hozzátette: „Áprilisban rajtunk, az ellenzéki összefogáson volt a sor. Most magunkat önző módon előretolva ne rontsuk a civilek esélyeit, hiszen ez a dolog nem rólunk, hanem az ő ügyükről szól!”.
Nem lesz már olyan hatpárti ellenzéki összefogás, mint a választás előtt
Hatfelé indult el a hat ellenzéki párt, mindenki megkerülhetetlen akar lenni.
Ander Balázs végül a tanártüntetések szlogenjévé vált „El a kezekkel a tanárainktól” sort kiegészítette azzal, hogy „el a kezekkel a tiltakozó mozgalomtól”.
(Borítókép: Dobrev Klára. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
1 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
1 órája
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
Több mint egymilliárd forint kárt okoztak.
17 perce
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
2 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
25 perce
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
13 órája
- Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.
43 perce
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Címlapon
Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar
A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.
19 perce
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
3 órája
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Címlapon
Megvett egy medvét, hogy megmentse az anyját
Bulmár végül a Tandori család tagja lett.
18 perce
- Címlapon
Ketten ültek az autóban, a sofőr gyorsított, mielőtt a tömegbe hajtott Münchenben, sok a sérült
Videón, ahogy a rendőrök leteperik és bilincsbe verik a 24 éves afgán elkövetőt, a bajor miniszterelnök szerint támadás történt.
8 órája
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47
- Címlapon
Szijjártó Péter bejelentette, Magyarország és Szerbia közös kőolajvezetéket épít
A külügyminiszter szerint nincs magyar energiabiztonság Szerbia nélkül.
29 perce