Nappali melegedő várja a rászoruló családokat a II. kerületben

2022.10.09. 11:10
November elsejétől nappali melegedő, január elejétől pedig kultnapközi várja a fűtési nehézségekkel küzdő családokat, valamint gyermekeket és nyugdíjasokat a II. kerület kulturális intézményeiben.

Őrsi Gergely, a főváros II. kerületének polgármestere közösségi oldalán bejelentette, hogy november elsejétől nappali melegedő várja a Marczibányi Téri Művelődési Központban azokat, akiknek nagy gondot okoz a lakásuk fűtése. A szocialista politikus hozzátette, hogy kártya- és társasjátékokkal, rejtvényekkel, kézimunkázási lehetőséggel, valamint internetsarokkal is készülnek, továbbá a nyitvatartási időben vendégül látják az érdeklődő nyugdíjasokat is.

Igyekszünk bensőséges, kedves, kreatív teret berendezni, amelyhez az éppen nem használt színházi előadások díszleteit és tárgyait használjuk fel

– írta a polgármester, aki megjegyezte, hogy a rezsiárak emelése kihívás elé állítja önkormányzatot és a II. kerület közművelődési intézményeit is, de hozzátette: „nem hagyjuk magunkat!”

Januártól kultnapközi is lesz

Őrsi Gergely jelezte: bízik benne, hogy sokan bekapcsolódnak majd a január elején kezdődő kultnapközi projektjükbe is, melynek keretében az egyes programok helyszíne a Klebelsberg Kultúrkúria és a Marczibányi Téri Művelődési Központ lesz. Azoknak a családoknak, melyeknek problémát okoz a meghosszabbított téli szünet, napközit biztosítanak, ahol tevékenyen tölthetik el az időt a gyermekek.

„Számos foglalkozással készülünk, és már most nagyon várjuk az iskolás korosztály és a melegedő nagyszülők találkozását” – zárta bejegyzését a polgármester.

Már játszótéri pelenkázópad is igénybe vehető a II. kerületben

Őrsi Gergely a hét elején beszámolt arról is, hogy a II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központ játszóterének felújításával együtt átadták a kerület első játszótéri pelenkázópadját is.

Remek darab, bár maradt még benne fejlesztési lehetőség. Mindenesetre a feladatát ellátja, és bár még egyedül van, természetesen igyekszünk növelni majd a kerületi pelenkázópadok számát

– közölte politikus.

Őrsi Gergely hozzátette: a játszótérre ellátogatók QR-kód beolvasásával belehallgathatnak a Hol a Nadrágom? című Kaláka-albumba is.