gyerekek
Több mint 37 órányi tanácskozás után sem tudtak egyhangú döntést hozni.
Hét gyereket és három felnőttet kórházba kellett szállítani.
Huszonnégy országba szállították a mintákat.
Útravaló az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumtól.
Egyre több a mentális betegséggel küzdő fiatal, ráadásul a képernyőidő növekedésével a digitális tudásuk is romlik
A miniszterelnök felszólította a pártot, hogy neveljék meg Pócsot.
Egy spanyol médium szerint ennél is sokkal több kísérő nélküli kiskorút azonosítottak.
Két társa kimenekült, ők hívták a mentőket.
Eli Roth őrült agymenése eléggé mellé ment.
Több mint harmincan megsérültek.
A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
Az intézményekben hagyott gyermekek mindössze 23 százalékát látogatják.
A gyanúsítottat egyelőre nem sikerült elfogni.
Velkey György szerint a legveszélyeztetettebbek a csecsemők és az idősek.
A fiatal a balesetet okozó járműben ült, párja szintén meghalt a tragédiában.
Sérült gyerekek számára ingyenesen nyújtanak egyéni és csoportos gyógypedagógiai fejlesztést.
Az édesanyát egyelőre nem tudták kihallgatni.
Meghirdették a Magyar Zenei Minimum Mozgalmat.
A polgármester nem hagyná annyiban.
A gyermekeik apa nélkül nőhetnek fel.
Június 19. és 21. között a gyerekeké a főszerep a Hajógyári-szigeten.
A játszótéren hagyta őket, mert hirtelen dolga akadt.
Évről évre nő az esetek száma.
Biatorbágy térségében történt a baleset.
Amit aztán fideszes képviselők osztogattak a választókerületeikben.
Rövid, de annál fontosabb.
A rendőrség már vizsgálja, történt-e mulasztás az ügyben.
Belpolitikai feszültséget és komoly vitát robbantott ki a kormánybiztos ózdi látogatása.
Egyre nehezebb védeni a gyerekek magánéletét.
Az anya egy férfi ismerőséhez utazott.
Pszichoszomatikus tünetekkel és szorongással küzdő gyermekeknek szerveznek ingyenes tábort.
A műsorvezető visszavonulása óta sem tétlenkedik.
Az elmúlt húsz évben 108 diplomást és 78 szakképzett fiatalt nevelt fel az alapítvány.
V. János hétfőn került szabadlábra.
Az áldozatok 1 és 14 év közöttiek voltak.
A legnagyobb veszélyben a gyerekek és a nők vannak.
2026.04.05. 10:49 Módosítva: 2026-04-06 11:27:24
A halál a fogát csikorgatta, de egy parancs mindent megváltoztatott.
Az unió éppen azt mérlegeli, hogy betiltsa-e a közösségi médiát a 16 év alattiak számára.
Agressziót és megszégyenítő magatartást alkalmazott, egyikük fejét a levesbe nyomhatta.
Drasztikus intézkedéseket sürgetnek a kormányok.
Az ügyben garázdaság miatt indult eljárás.
Sokszor előítéletesek voltak velük.
Magyar oktatók tanították meg nekik az Afrikát.
Vilmos herceg szerint a gyerekek folyamatosan tanulnak és alkalmazkodnak.
A „jó meleg Afrikától” mindenki elolvad.
A rendőrség nagyszabású akciót indított.
Az utazás teljesen felszámolta a haláltól való félelmét.