Felhős időre és záporokra lehet számítani

FERI8616
2022.10.12. 17:50 Módosítva: 2022.10.12. 18:37
Szerda délután és este több helyen felhős, szeles időre lehet számítani. Éjszakára kiderül az ég, majd hajnalra párássá válik a levegő.

Szerda délután és este változóan, gyakran erősen felhős lesz az ég, kisebb eső, zápor csak néhol fordulhat elő. Az északi-északkeleti szél legfeljebb keleten, északkeleten élénkülhet meg időnként – írja az Időkép.

Kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű.

Éjszakára általában kiderül az ég, majd hajnalra több helyen párássá válik a levegő, és elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve az Északi-középhegység nyugati részén köd, illetve rétegfelhőzet is képződhet.

Csütörtökön napos idő várható

Csütörtökön reggel, délelőtt a látási viszonyok javulnak, a felhőzet gomolyosodik, és általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti-északi, csütörtökön délire forduló szél néhol megélénkül.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 3 és 10 fok között valószínű, de az északi völgyekben fagypont köré is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön az ország döntő részén 19-20 fok körül alakul – adta hírül az MTI.

(Borítókép: Isza Ferenc / Index)