A magyar kormány vállalta, hogy megemelik a tanárok bérét

32KW4WN-highres
2022.10.12. 06:10
A magyar kormány Brüsszelben, a helyreállítási forrásokkal kapcsolatban folytatott tárgyalásokon vállalta, hogy a korábban közölt 2028-as év helyett már 2026-ig jelentősen megemelik a pedagógusok bérét. Ezáltal a tanári fizetés elérheti a hazai diplomásátlagbér nyolcvan százalékát.

Minderről a Szabad Európa értesült több, egymástól független forrásból. A források egyike arról beszélt, hogy „sokkal jobb lesz a magyar helyreállítási terv, mint az uniós tagállamok többségéé”. 

Elmondása szerint az utóbbi időben nagyon felgyorsultak a tárgyalások a Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter vezette magyar kormánydelegáció és az Európai Bizottság között, és a magyar fél egyre nagyobb rugalmasságot mutat a brüsszeli kérések iránt. Ezáltal pedig több nagyon jelentős változást sikerült elérni a magyar terveket illetően.

Ezek egyike lesz az, hogy a kormány előrehozza a pedagógus-béremelések ütemét az eredeti terveihez képest.

A bizottság már hónapokkal ezelőtt is nehezményezte a magyar pedagógusok bérhelyzetét. A legutóbbi, Magyarországról készített uniós jelentésben például szó szerint azt írták:

A tanári fizetések az OECD-tag uniós országok közül itt a legalacsonyabbak, az egyéb felsőfokú végzettségűek fizetésének csupán 58–66 százalékát teszik ki az oktatási intézmény szintjétől függően.

A kormány eredetileg azt vállalta a bizottsággal folytatott tárgyalásokon, hogy 2028-ig a diplomásátlagbér nyolcvan százalékára emeli a tanárok fizetését, mindezt Gulyás Gergely is megerősítette egy Kormányinfón.

A bizottság azonban túl távolinak ítélte meg a 2028-as végső határidőt, és azt szerette volna, ha már 2026-ban eléri a magyar pedagógusok fizetése a hazai diplomásátlagbér nyolcvan százalékát. Végül a kormány ebben a kérdésben engedett a bizottságnak, és megígérték, hogy 2026-ra ez teljesül. A Szabad Európa forrásai mindemellett azt is elmondták:

az átlagbér 80 százaléka a bizottság szerint a minimum lenne, és ők azt tartanák jónak, ha a magyar pedagógusbérek legalább a diplomásátlagbér szintjén lennének 2026-ra. 

A Szabad Európa azt is közölte, hogy az antikorrupciós intézkedéseknél hozott döntéseket nagyon pozitívan értékelte eddig a bizottság. Hozzátették: e fejlemények alapján Brüsszelben már sokan szinte biztosra veszik, hogy az Európai Bizottság nem fogja indítványozni a Magyarországnak járó költségvetési források egy részének felfüggesztését – és ha így lesz, akkor rövid időn belül jó eséllyel még a helyreállítási alap forrásait is odaítélhetik majd Magyarországnak.

(Borítókép: Orbán Viktor megérkezik a prágai csúcstalálkozóra 2022. október 7-én. Fotó: Joe Klamar/AFP)