A világ 250 legjobb egyeteme között a Semmelweis

2022.10.12. 12:55
Magyar egyetem most először szerepel a Times Higher Education (THE) világrangsorának legjobb, 250-es mezőnyében. A Semmelweis a tavalyi eredményén 41 helyet javított.

Megjelent a Times Higher Education (THE) legfrissebb, 2023-as világranglistája (THE World University Ranking). A Semmelweis Egyetem jelentősen előrelépett: a tavalyi 250–300. közötti tartomány helyett most a 200–250. pozíció között szerepel, ezzel ismét a legmagasabban rangsorolt magyar egyetemnek számít – írja közleményben a Semmelweis Egyetem, kiemelve, hogy az Európai Unió tagállamai között az intézmény a 64. helyen áll.

Immár a nyugat-európai egyetemek komoly versenytársának számítunk, célunk, hogy bekerüljünk a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye és Európa top 5 gyógyító szakegyeteme közé

– fogalmazott Merkely Béla, az egyetem rektora.

A listára egyébként összesen 11 hazai egyetem került fel, a Semmelweis a legelőkelőbb helyen jegyzett hazai intézmény, az első ezerbe bekerült egyetemek közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, valamint az Óbudai Egyetem a 1001–1200. helyen szerepel a rangsorban.

Az összesített rangsor élén az Oxford, a Harvard, valamint harmadik helyen, holtversenyben a Stanford és a Cambridge Egyetemek szerepelnek.