Visszatérhet a home office korszaka?

GettyImages-1237851519
2022.10.13. 21:31
Az energiaválság miatt Magyarországon akár egymillió ember is otthonról dolgozhat a téli időszakban – mondta a Magyar Távmunka Szövetség elnöke, Forgács Tamás.

Toldi Gábor HR-szakértő szerint sok cég ezzel a módszerrel fog spórolni a téli fűtésszámlán. Kiemelte, hogy a vállalatoknak lehetőségük van a dolgozók fűtésszámláját a minimálbér 10 százalékáig adómentesen támogatni, azaz idén 20 ezer forintot adhat rezsi-hozzájárulásra. 

Ugye a vészhelyzeti rendeletek sorában egy meghosszabbított eljárásban még idei év végéig biztosan lehet adómentesen támogatni a munkavállalókat ebben a témában

– hívta fel a figyelmet az ATV híradójában.

A pandémia időszakában a cégek nagy része előnyben részesítette az otthoni munkavégzést. A koronavírus-járvány előtt csupán a munkavállalók 3 százaléka dolgozott otthonról. Toldi Gábor azt is elmondta, hogy azóta a hirdetésekben megjelenítik a munkaadók ezt a lehetőséget, hogy így tegyék vonzóbbá az állásajánlatukat. 

Mindenki másképp csinálja

A Magyar Távmunka Szövetség elnöke, Forgács Tamás szerint a munkaadóknak az energiaválság miatt most egy újabb nyomós indokuk van a home office-ra való visszatérésre, ugyanis közel kétmillió szellemi foglalkoztatott csupán internetkapcsolat és digitális eszközök használatával otthonról is képes a munkafolyamatai elvégzésére. Az MTSZ elnöke emiatt valószínűnek tartja, hogy az érintettek legalább fele, azaz közel egymillió ember a téli időszakban újra home office-ba kerülhet. 

A HR-szakértő ugyanakkor úgy véli, hogy a gyakorlat sok cégnél máshogy működik. A vállalatok egyik otthoni munkavégzéssel kapcsolatos aggálya az ingatag kiberbiztonság, amire külön figyelmet kell fordítaniuk, ha majd hazaküldik a munkavállalót, az irodákban ugyanis erre már egy kiépített infrastruktúra áll rendelkezésre. 

Mint ismert, az államigazgatásban dolgozók nem számíthatnak home office lehetőségre, ahogy a pandémia alatt sem támogatták, annak ellenére, hogy ezekben az intézményekben télen a belső hőmérsékletet 18 fokra maximalizálták. 

(Borítókép: Sina Schuldt / picture alliance / Getty Images)