A kísérletezés és a kutatás arra fókuszál, hogy fel tudnak-e támasztani olyan középkori magyar sörtípusokat, amelyek a mai fogyasztók számára is élvezetes sörökké tudnak válni. Kiemelte: vannak olyan kiadványok, amelyekben a középkori Magyarország sörtípusai és azoknak fűszerei szerepelnek. A kísérletekből pedig az derül ki, hogy mely fűszerekkel működne ma is jól a sörfőzés, és melyekkel nem.
Bízom benne, hogy a jövőben lesz olyan főzde, amelynek az üzemeltetői meglátják a lehetőséget a középkori magyar sörökben
– mondta Pelles Márton.
Az 1500-as évek előtti idők jöhetnek vissza
Az 1500-as évek elejétől korlátozták a sörök fűszerezését a komlóra, de korábban, a középkori Magyar Királyságban különböző fűszereket is használtak, például köménymagot, gyömbért és borsikafüvet is.
A magyar sörfőzés hagyományáról Pelles Márton elmondta: már az Árpád-korban több liter sörrel adóztak évente házanként a magyar jobbágyok, a dömösi prépostság pedig évi csaknem 16 ezer liter sört adózott.
A 14. században kialakultak az első sörfőzdék, de később, a török idők után a német sörhagyományok vették át az uralmat, és a magyar történelmi sörfőzés egy kissé feledésbe merült. Éppen ezért tesznek kísérletet arra, hogy hagyományos sörfajtákkal élesztenék újra a történelmi magyar sörfőzést.
Az energiaválság miatt jelenleg gyengélkedni kezdtek világszerte a sörfőzdék, különösen abban az országban, amely egyébként a sörfogyasztás kultúrájáról is híres. Magyarországon is van olyan kézműves sörfőzde, amely több telephelyét is bezárja: a Csíki Sör Manufaktúra novembertől zárja be három telephelyét.