Nyílt levélben bírálta volt osztályfőnöke a megafonos Deák Dánielt

DSC1307
2022.10.15. 15:20
Volt osztályfőnöke írt nyílt levelet Deák Dánielnek, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének, melyben közéleti megnyilvánulásának hitelességét bírálta. A politológus, aki egyben a Megafon munkatársa, minderre saját közösségi oldalán reagált.

Egykori osztályfőnöke, az Ady Endre Gimnáziumban tanító Farkas Zoltán nyílt levélben kifogásolta egykori diákja, Deák Dániel közéleti megnyilvánulásainak hitelességét. A XXI. Század Intézet vezető elemzője egyben a kormánypártok üzeneteit terjesztő Megafon munkatársa.

A történelem és földrajz szakos tanár szerkesztőségünknek is elküldött levelében egyebek mellett azt írta:

A történettudomány feladata a múlt hiteles bemutatása. Hogyan lehet ezt megtenni? Úgy, hogy igyekezni kell mindent körüljárni, tájékozódni, több forrásból keresni az igazság magvait. És önmagamnak is hitelesnek kell maradnom.

Nemrég értem haza az általad »sikertelen baloldali tüntetésnek« nevezett megmozdulásról...

A Deák tér (minő véletlen!) magasságában értem utol a kölcseys diákok hatalmas kifeszített lepedőjét. Dani! Azok a gyerekek méltóságteljesen, szomorúan vonultak a kirúgott, megalázott tanáraikért, magukért, hogy legyen jövőjük ebben az országban.

Ott mentem mellettük, 53 évesen, ősz fejjel, magam se gondoltam pár héttel ezelőttig (amíg a végtelenségig nem alázták meg a kölcseys kollégáimat), hogy megint el fogok menni tüntetni, mint 1988–89-ben a demokráciáért, azért, hogy a hatalom ne porig alázza, de megbecsülje ennek az országnak az értelmiségét.

Felemelő volt látni a gyerekeket, a fiataljainkat. Nem voltak ők sem bal-, sem jobboldaliak. Emberek voltak a javából. Akik kulturáltan, fegyelmezetten, végtelen tisztelettel a tanáraik iránt egy igazabb Magyarországért álltak ki, és nem azon gondolkodtak, hogy péntek este hová menjenek bulizni. Jóval kevesebben voltak, ahogy írod? Nem! Tele volt az Andrássy út, az Akadémia előtti tér. Ha az igazat akarnád, ha hiteles akarnál lenni, tudnád, és le mernéd írni!

Szégyellem magam, mert ezek szerint hat év alatt nem tudtam annyit elérni, hogy egy diákom megtanulja: mindig és mindenkor hitelesnek kell lenni, igazat kell mondani! Akkor is, ha nem lesz belőle hasznom!

Deák Dániel a közösségi oldalán posztolta válaszát egykori oktatójának. Ebben azt írja, mindenki egyetért azzal, hogy a pedagógusok magasabb fizetést érdemelnek.

Azt is hozzátette, hogy amennyiben volt osztályfőnöke a tüntetés témájáról szeretett volna beszélni vele, megtehette volna, ám állítása szerint a pedagógus korábban letiltotta őt a közösségi médiában politikai véleménykülönbségeik miatt.

Ezért is örülök – remélem, volt osztályfőnökömmel együtt – a kormány e heti bejelentésének, ami soha nem látott béremelést jelent a pedagógusoknak

– jegyezte meg az elemző.

Deák Dániel egyúttal dühítőnek tartja, hogy a baloldal itthon tüntetéseket szervez, közben viszont hátráltatja azt, hogy Magyarország megkaphassa a neki jogosan járó pénzeket Brüsszelből, és a szankciók támogatását is felrója nekik.

Ha ezek nem lennének, a tanárok bérét már lehetett is volna növelni szerinte – tette hozzá. Végül megerősítette, hogy a tegnapi (általa baloldalinak nevezett) tiltakozó eseményen sokkal kevesebben voltak, mint amire a szervezők számítottak.

(Borítókép: Deák Dániel 2021. november 18-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)