Bérfeszültség állhat a felmondások hátterében, 14-en hagyják ott a Szent Imre szülészetét

2022.10.20. 08:53
Eddig 14-en adták be a felmondásukat a Szent Imre kórház szülészeti osztályának 28 szakdolgozója közül. Nemcsak elvi okok, hanem bérfeszültségek is állhatnak a felmondások hátterében.

A kedden nyilvánosságra kerülő információk szerint tíz munkavállaló is távozik az ország egyik legnépszerűbbnek számító szülészeti osztályáról, miután az intézmény vezetése néhány napja bejelentette: a jövőben sem orvost, sem pedig bábát nem lehet majd választani a szülésekhez.

Az intézkedés szerint jövő hónap elejétől csak azok közül választhatnak a várandósok, akik a szülés időtartama alatt éppen műszakban vannak. Akinek pedig lejár a munkaideje, annak el kell hagynia az osztályt. A felmondások hátterében azonban nem csak a most bevezetett szabályok állnak – írja a Népszava egy, a laphoz eljuttatott levél alapján. 

A levél szerint a szülészeti és nőgyógyászati szakosztály szakdolgozói már több hónappal ezelőtt, július 14-én tájékoztatták a követeléseikről az egészségügyi intézmény vezetőségét. A követelményekben többek között az szerepelt, hogy hasonló bérrendezést szeretnének kapni, mint azok a diploma nélküli műtősnők, akiknek a fizetése akár kétszer akkora is lehet, mint egy diplomás szülésznőé. 

Az érintettek közül többen is úgy értesültek, az intézmény menedzsmentje továbbította a levelet az Országos Kórházi Főigazgatóságra (OKFÖ), ahonnan az ígéret szerint októberben kapnak majd választ. A Népszava arról kérdezte a Szent Imre kórház menedzsmentjét és az OKFÖ hivatalát is, hogy véleményük szerint van-e összefüggés a jelenlegi helyzet, illetve a válaszadás halogatása között. 

A Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály szakdolgozói nyáron több javaslatot és kérést fogalmaztak meg, amelyeket kórházunk vezetése továbbított az Országos Kórházi Főigazgatóság felé. Válaszuk szerint a bérkövetelés az intézmény költségvetéséből, a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre állása esetén lett volna teljesíthető, erről a dolgozókat is több alkalommal tájékoztattuk. Az idei költségvetésből – a megnövekedett költségek miatt – nem tudtunk elkülöníteni fedezetet, de továbbra is keressük a megoldást. A Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály szakdolgozói ugyanakkor a jogszabályi előírásoknak megfelelően a szakterületük szerint előírt maximális pótlékot kapják a kórháztól

– írta a kórház válaszlevelében.

A lap információ szerint a kórház egyelőre úgy akarja pótolni a szülészeteken fellépő hiányt, hogy átirányít több szakdolgozót is.