18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Így zajlott a Hős utcai emberölés és gyújtogatás

2022.10.26. 19:24
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a letartóztatását annak a párnak, amelyet azzal gyanúsítanak, hogy a férfi megölt a X. kerületi Hős utcában egy idős asszonyt, majd élettársával visszatért az áldozat lakásába, és felgyújtotta – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Közleményükben azt írták: a rendelkezésre álló adatok alapján a férfi október 19-én éjjel bement egy Hős utcai lakásba, ahol egy éles eszközzel megölte az ott lakó, leromlott egészségi állapotban lévő idős asszonyt, és 400 ezer forintot elvitt a lakásból.

A férfi elmondta tettét az élettársának, átadta neki a készpénzt, majd együtt visszamentek az áldozat lakásába, hogy a bűncselekmény nyomait eltüntessék, és további értékek után kutassanak. A nő talált is 60 ezer forintot, majd segített a férfinak a lakás felgyújtásában.

A férfit nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására időskoránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják, a nőt pedig emberöléssel kapcsolatos bűnpártolással és kifosztással. Az ügyészség indítványozta mindkét terhelt letartóztatását.

Pszichés betegséggel küzd az egyik gyanúsított

A férfinak nem volt bejelentve tényleges tartózkodási helye, és rendszeres, legális jövedelme sincs, alkalmi munkákból él. A nő nem tartózkodott a bejelentett lakóhelyén, tartózkodási helye nem volt ismert. Lakóhelyükön jogcím nélkül éltek, lakbért és rezsit sem fizettek. Rendszeresen alkoholizáltak, a férfinál szerhasználat és pszichés betegség is valószínűsíthető – írták.

A bíróság szerint feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóságok elől megszöknének, illetve megpróbálnák befolyásolni az eljárást. Mindkét gyanúsított büntetett előéletű, ebből is következően a bűnismétlés veszélye is fennáll – közölték. A gyanúsítottak letartóztatását elrendelő végzés nem végleges – írja az MTI.