Megjelent a rendelet a napelemről, reagált az ellenzék

2022.10.28. 13:47
Aki október 31-ig benyújtja kérelmét, az még betáplálhatja fel nem használt áramát a hálózatba. Az LMP szerint ez megint egy olyan hirtelen hozott rendelet, amire a lakosságnak nem volt ideje felkészülni. A DK úgy véli, a rezsiválság idején nem ez volt a legjobb megoldás.

Aki október 31. után igényel napelemet, az a termelt áramot csak saját használatra fordíthatja, az erről szóló rendelet szerdán jelent meg. A kormány bejelentése szerint az energia visszatáplálásának lehetősége addig szünetel, amíg nagyjából az egy évig tartó villamoshálózat fejlesztése nem zárul le.

Ez nagyon nagy hátrányba helyezi mindazokat, akiknek eleve lenne lehetőségük napelemeket telepíteni

– nyilatkozta az ATV Híradójában az LMP-s Gál József. A politikus szerint hiába termelnek az új használók nyáron több áramot, azt nem tudják télen felhasználni. 

Az lett volna a megoldás, ha az elmúlt tizenkét évben felkészítik a hálózatot a fogadásra. Szerintünk nem lehet egy huszárvágással mindenkit kitiltani

– emelte ki a zöldpárt képviselője, aki megemlítette, hogy nem a teljes országban terhelt a rendszer: Budapesten, Pest-megyén, Debrecenen, Szombathelyen, Székesfehérváron kívül a lakosság kis arányánál van telepítve napelem-rendszer.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint nem ellehetetleníteni, hanem segíteni kell az embereket, a beruházás nulla százalékos ÁFÁ-ja, a termékdíj megszűntetése a zöldenergia lakossági termelését növelte volna. Ugyanakkor ehhez szerintük is a hálózatfejlesztésnek már jóval korábban meg kellett volna valósulnia. 

Még engedélyezzük a plug-in rendszereket, amelyeket akár sima kis erkélyekre gyorsított eljárással be lehetne vezetni

– sorolta javaslatait Oláh Lajos, a Dobrev-árnyékkormány környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminisztere.

A Magyar Napelem Napkollektor szövetségének elnöke az ATV megkeresésére elmondta, hogy pénteken öt szakmai szervezet részvételével rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak a napelempiac melletti kiállás érdekében. 

A hálózat stabilizálása után folytatódhat a betáplálás

Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára az Indexnek adott interjúban elmondta, hogy az állami támogatásoknak köszönhetően nagymértékben megnőtt a napenergia-termelés Magyarországon, amivel a 2030-ig tervezett 6000 megawattnyi napenergia-kapacitás már jóval korábban, éveken belül teljesül, ennek már több mint fele van jelenleg a hálózaton. 

Ahhoz, hogy ezt a nagymértékű növekedést kezelni tudja a hálózat, jelentős fejlesztések szükségesek. Ezek megvalósulásáig azonban a megbízható ellátás érdekében ideiglenesen tehermentesíteni kellett a hazai villamosenergia-hálózatot

– indokolta az államtitkár. Az október 31-ei határidővel kapcsolatban kiemelte, hogy a már korábban telepített rendszereket ez nem érinti, és azoknak is lehetőségük lesz visszatáplálni a pluszenergiát a hálózatba, akik a határidőig ezt elektronikus úton bejelentik. Az új rendelettel emellett a beszerzés engedélyeztetése egyszerűsödik, az elbírálása rövid idő alatt, három napon belül megtörténik.