Válságos állapotban a pszichiátriai ellátás

keves a pszichiater
2022.10.29. 19:05
Komoly hangsúlyt kell fektetni a nagy egészségügyi átalakulás során a pszichiátriai ellátás reformjára is – nyilatkozta az Index megkeresésére Szekeres György. A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke rávilágított, hogy az elmúlt két évben 25 százalékkal nőtt a szorongásos, depressziós panaszok száma, miközben a kapacitások nem bővültek, sőt a helyzet ez idő alatt csak rosszabb lett.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a rendszerszintű változás mindig akkor következik be, amikor az már elkerülhetetlen – hangsúlyozta az Indexnek a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, aki úgy véli, hogy most érkezett el a pillanat, 

a járó- és a fekvőbeteg-ellátás ugyanis rendkívül válságos állapotban van.

A társaságon belül már egy ellátásszervező munkacsoport is alakult, terveiket, javaslataikat pedig a döntéshozók felé is továbbították, és egyelőre úgy látják, hogy az ötleteikre megvan a kellő nyitottság, az viszont továbbra is nagy kérdés, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben – mely az egészségügyet is sújtja – mekkora lépésekben lehet előrehaladni.

Kiemelte, hogy az egyik legfőbb probléma a szakemberhiány. Arra a kérdésre, hogy pontosan hány pszichiáter dolgozik ma hazánkban, azt felelte, hogy „évek óta tart a számháború”, és a mai napig nincs egy pontos adatbázis, ám van jó néhány kiindulási pont.

  • Ebből az egyik az MPT tagjainak száma, ami jelenleg 800 körül van.
  • Egy másik kiindulási pont lehet az Országgyűlési Hivatal tavaly közölt infótablója, amely szerint 2018-ban járóbeteg-ellátásban 570-en, fekvőbeteg-ellátásban 629-en, így összesen az állami intézményekben 1199-en dolgoztak. Az adat annyiban megtévesztő, hogy a két ellátási forma között komoly átfedés van. Ugyanez az adatgyűjtés 15-re teszi a 100 ezer főre jutó szakemberek számát, ami a saját adataik alapján is inkább valahol 10 és 11 között lehet.
  • Ugyancsak jó viszonyítási alap Rétvári Bence szintén 2018-ra visszanyúló kijelentése. A korábbi Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő kérdésére reagálva elárulta, hogy Magyarországon az állami fenntartású intézményekben főállásban 403 pszichiáter, 45 gyermekpszichiáter, 251 klinikai szakpszichológus és 1180 pszichiátriai szakápoló dolgozik.

Szekeres György úgy véli, hogy a fentiek alapján mindenképpen kevesebb mint ezer pszichiáter van hazánkban, a főállásban dolgozók száma valahol 403 és 800 között lehet. Megjegyezte: a kétezres évek eleje óta hivatalosan is a hiányterületek között szerepel a pszichiátria.

Az MPT elnöke kitért arra, hogy vidéken különösen nehéz a helyzet sokfelé, mint mondta: „egyenesen kritikus”.

„Minél távolabb megyünk egy egyetemi központtól (Budapest, Pécs, Szeged, Debrecen) vagy egy jól működő megyei kórháztól (Győr, Kecskemét), annál szegényesebb a hozzáférés az ellátáshoz. Kifejezetten nagy a gond Vas megyében, 2021-ben segélykérő levelet is kaptunk a helyi pszichiáterközösségtől, miszerint a térségben mindössze öt szakorvos áll rendelkezésre. Veszprém környékén még ennél is nehezebb kórházi ellátáshoz jutni. A megyeszékhelyen néhány évvel ezelőtt uniós forrásból létesült egy korszerű pszichiátriai osztály – ami ebben a megyei kórházban korábban egyáltalán nem volt –, ám állami finanszírozás hiányában a mai napig nem nyitotta meg a kapuját. A kórházi ellátást igénylő betegeket így a 80 kilométerrel arrébb található sümegi kórházban tudják ellátni” – mutatott rá a vidéki ellátás hiányosságaira a szakember.

Szinte csak a gyógyszer felírására jut idő

Szekeres György rámutatott, hogy az állami ellátást maximálisan a gyógyszeres kezelések uralják, az orvos-beteg találkozók jellemzően 10, új beteg esetén esetleg 25 percig tartanak, és ez idő alatt főként csak egy rövid beszélgetésre és a gyógyszerek felírására jut idő.

Pszichoterápiát az állami intézményekben csak elvétve lehet találni, a hatékonyságuk pedig messze elmarad a magánellátásétól, amit viszont csak kevesen engedhetnek meg maguknak.

habár az árak széles skálán mozognak, magánorvosnál egy 50 perces pszichoterápiás alkalom jellemzően 12-20 ezer forint körül alakul.

A pszichiáter ugyanakkor pozitívumként értékelte, hogy hazánkban az antidepresszánsok támogatottsága 90 százalék, így az egyhavi gyógyszeradag gyakorlatilag már annyiba kerül, mint három kifli.

Több száz milliárdos teher a gazdaságnak

A 2021-ben publikált „Fehér könyv” – az MPT szakmai közreműködésével készült közpolitikai összegző tanulmány – szerint a depresszió okozta teljes gazdasági teher hazánkban évente 362,457 milliárd forint, amiből a direkt költségek 28,440 milliárdra, az indirekt költségek pedig 334,017 milliárdra becsülhetők. Fontos kiemelni, hogy az indirekt költségek jelentősen meghaladják (92 százalék) a direkt költségek (8 százalék) terhét. 

A legnagyobb közvetett teher a betegek munkanapkiesése és produktivitáscsökkenése, a tanulmány készítői számára az egyik legmegdöbbentőbb adat az volt, hogy nem kevesebb mint 

évi 41 táppénzes nap hozható a depresszióval összefüggésbe.

A WHO előrejelzése szerint a depresszió 2030-ra a teljes egészségben megélhető életévek elvesztésének leggyakoribb oka lesz a világon.

A kiadvány egyes közgazdasági vizsgálatokra is hivatkozik, miszerint a depresszióval összefüggő társadalmi szintű anyagi terhek nagyobbak, mint a hipertónia, asztma, rheumatoid arthritisz és az oszteoporózis miatti kiadások összesen.

Konkrét terveik vannak

Szekeres György hangsúlyozta, hogy a fenti terhek mérsékléséhez elengedhetetlen az ellátórendszer fejlesztése.

Először is tisztázni kell a betegutakat, amelyeket a Covid-járvány különösen összekuszált. A háziorvosi praxisközösségeket mentális szakemberekkel kellene bővíteni, a problémák korai felismerésében és a megfelelő helyre való bejutásban az ott dolgozó klinikai szakpszichológusok döntő szerepet játszhatnának, számos felesleges szakorvosi vizsgálatot megelőzve ezzel

– emelte ki az MPT elnöke, hozzátéve, egyfelől jó, hogy a pszichiátriákra beutaló nélkül is lehet menni, másfelől a páciensek olyan panaszokról is pszichiáterekkel konzultálnak, amelyekre egy alacsonyabb ellátási szinten is kézzelfekvő megoldást lehetne nyújtani. Nem véletlen, hogy hazánkban 11-re tehető az orvos-beteg találkozók száma egy évben, míg ugyanez az adat európai átlagban 5-6.

Megjegyezte továbbá, hogy a prevencióra is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni.

A fent már említett ellátásszervező munkacsoport többek között ezeket a javaslatokat továbbította a döntéshozók felé.

A változást azért tartanák sürgetőnek, mert az elmúlt két évben – elsősorban a koronavírus-járvány miatt – más európai országokhoz hasonlóan hazánkban is 25 százalékkal nőtt a depressziós, szorongásos panaszok gyakorisága, a fokozott igény ellenére pedig csak egy beszűkült ellátórendszer áll rendelkezésre.

„Egy lappangó, nem kezelt, nem felismert betegségekkel küzdő embertömeggel állunk szemben, akik jellemzően nyugtatóval, altatóval és alkohollal próbálják meg csillapítani a problémáikat” – jelentette ki a szakember. Hozzátette: jelenleg 6-700 ezer embert érint hazánkban a depresszió, de az ellátásban ennek csak a fele van dokumentálva.

Az Index még a nyáron indított egy mentális betegségekről szóló sorozatot, az eddig megjelent részeket ide kattintva érheti el.

(Borítókép: Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban

A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.

2 perce

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.

55 perce

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

23 perce

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

3 órája

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

2 órája

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58