Figyelmeztet a járványügyi osztályvezető, intenzív influenzajárvány jön
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Jóval intenzívebb influenzajárványra figyelmeztetnek a szakemberek az elmúlt két évhez képest. A hideg idő beköszöntével már decemberben megindulhat a járvány, ami leginkább az idősekre, krónikus betegekre, valamint a két év alatti gyermekekre lehet veszélyes.
Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az M1 Híradónak elmondta, az influenza elleni oltóanyagok már elérhetők a gyógyszertárakban és a háziorvosoknál is.
Az idén egymillió-háromszázezer adag térítésmenetesen felhasználható influenza-oltóanyag már az egész ország területén a háziorvosoknál van. Október 10-étől kezdődött meg a kiszállítás és a múlt héten fejeződött be
– tette hozzá.
Az influenza jellemzően magas lázzal jár, továbbá ízületi és végtagfájdalom, valamint gyengeség társulhat hozzá. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológusa minden idős, krónikusan beteg embernek és két év alatti gyermeknek javasolja az oltás beadását. Aki nem jogosult a térítésmentes védőoltásra, az a patikában három különböző influenza elleni oltóanyag közül választhat.
Rusvai Miklós állatorvos, virológus nemrég azt nyilatkozta, félő, hogy a koronavírus és az influenza egyszerre fog fertőzni. Az influenzavírusról bővebben ebben a cikkünkben írtunk.