Csongrád-Csanád megyét is elérte a madárinfluenza
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Szentesen egy több mint 8300 törzsludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére. Hasonlóképpen jelentkezett a betegség egy Sándorfalván lévő, mintegy 2200 egyedből álló tömőlúd-állományban is. A Nébih laboratóriuma mindkét helyen a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta.
Az állategészségügyi szakemberek az érintett állományok felszámolását már a fertőzés gyanúja alapján megtették. A két gazdaság körül a szakemberek kijelölték a három kilométeres sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet. Ezenkívül továbbra is érvényesek Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein a szárnyasok technológiai mozgatására vonatkozó szigorítások – írja az MTI.
A madárinfluenza-járványhelyzet változásával a Nébih életbe léptette a módosított laboratóriumi mintakezelési rendet. Eszerint a megrendelők által személyesen behozott mintáknál még aznap megtörténik a PCR-vizsgálat és az eredményközlés, amennyiben a vizsgálati minták legkésőbb 10 óráig beérkeznek a Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriumába.
A vágóhidaknak minden délelőttre tervezett vágás esetén az állatok mintáit előző nap 10 óráig el kell juttatni a Nébihhez. A mintaszállító gépjárművel behozott minták esetében a beérkezés másnapján zajlik a PCR-vizsgálat és az eredményközlés – áll a közleményben.
A Nébih augusztus közepén jelentette be, hogy visszavonják az összes, madárinfluenza elleni védekezés miatt hozott intézkedést. A könnyítésre azért kerülhetett sor, mert a Nébih laboratóriuma 2022. június 9-e óta nem mutatott ki újabb fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madárban.
Három nappal ezelőtt azonban ismét a vírus megjelenésére figyelmeztettek. A Nébih szerint nemrég magas patogenitású madárinfluenza-vírust mutattak ki két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelep állatainál. Az egyik telep Bugacon volt – ott egy 450 tömőludat számláló állományban jelent meg a vírus –, a másik pedig Kiskunmajsán, ahol nyolcszáz madár között jelent meg a vírus H5N1 altípusa.