A válság ellenére is megtartják a Szent Márton-napi jótékonysági vacsorát

2022.11.07. 09:43
A válság ellenére is megtartják Mátraverebély-Szentkúton a Szent Márton-napi jótékonysági vacsorát. Orosz Lóránt atya, a nemzeti kegyhely ferences vezetője elmondta, a befolyt összeggel a kárpátaljai ferences missziót támogatják.

Mindenszentekkor és halottak napján mindenki számot vet és felméri, melyek is az igazán lényeges dolgok az életben – mondta Orosz Lóránt atya. A nemzeti kegyhely ferences vezetője szerint a haláltól amiatt félnek az emberek, hogy itt kell hagyniuk mindent, ugyanakkor éppen emiatt a számvetés miatt jönnek rá, hogy nem visznek magukkal semmit a túlvilágra, így az adakozás előtérbe tud kerülni.

Orosz Lóránt a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról is beszélt, hogy a kereszténység paradigmája: amit adsz, az marad meg igazán. Elmondása szerint a válságban és a halálban az a közös, hogy mindkettőben veszteséget élünk meg. 

A válság semmiképp sem egy kívánatos történés, de az élethez hozzátartozik. Isten görbe vonalakkal is tud egyenesen írni és kihozni a jót a legnagyobb rosszból is

– mondta a lapnak a ferences vezető.

Az interjúban kitért arra is, hogy a válság ellenére is megtartják a Szent Márton-napi jótékonysági libavacsorát a nemzeti kegyhelyen, Mátraverebély-Szentkúton. A vacsorán vendégük lesz Bán Jónás atya és két munkatársa a kárpátaljai Nagyszőlősről, akik beszámolnak a helyzetükről. A befolyt összeggel a kárpátaljai ferences missziót támogatják a háború okozta gondok enyhítésében – tette hozzá Orosz Lóránt.