Gémesi György: Idén már nem segít az állam az önkormányzatoknak

További Belföld cikkek
- Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő
- Egy szegedi kutató, aki új arcot ad több száz éve élt embereknek
- Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához
- Orbán Viktor nőnapi köszöntője Hámori Lucának: Maga bokszolt férfival, nem?
- Ideje a télikabátokat elrakni, hamisítatlan tavaszi időnk lesz
Miután a belügyminiszter által vezetett Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsán semmilyen érdemi segítségre nem kaptak ígéretet, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) mai elnökségi ülésén a sürgető energiakrízisre tekintettel – korábban csak javaslatként megfogalmazott – Nemzeti Energiacsúcs összehívása mellett döntött. A szakértőkkel történő eszmecserére, a szakmai vélemények összegzésére három héten belül kerülhet sor.
Az önkormányzatokra is ársapkát húzna a MÖSZ
Az elgondolás szerint a helyhatóságok ezt a kedvezményt április 15-ig vehetnék igénybe.
Gémesi György, a MÖSZ elnöke jelezte: Balla György miniszteri biztos eddig már 140 település vezetőjével egyeztetett az önkormányzatoknak nyújtandó állami segítségről, de egyetlen konkrétum hangzott csak el, hogy december közepéig kell elkészítenie egy kormány-előterjesztést, ami azt is jelenti, hogy
december 31-ig semmilyen segítségre nem számíthatnak a települések.
(Jövő év elejétől az állam ott avatkozik majd be, ahol az önkormányzat a kötelező feladatainak ellátására sem képes, bár arról, hogy pontosan mi is számít kötelezően ellátandó önkormányzati feladatnak, ugyancsak vita van.)
A MÖSZ javaslata az, hogy a távhő áfájához hasonlóan a gáz és a villany áfáját is öt százalékra csökkentse az állam. Csatlakoztak Schmidt Jenő TÖOSZ-elnök javaslatához, amely szerint az önkormányzatok ne kössenek az MVM-mel egyelőre féléves vagy egyéves szerződést, legfeljebb egy hónapra szerződjenek, mert ez esetben a napi gáz- és villanyár lehet az irányadó.
Az egészségügy átalakítását célzó, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár által jegyzett koncepcióról Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta: mivel csak szóbeszédből ismerik a tartalmát, arról az önkormányzatok szervezetei nem mondhatták el a véleményüket, nem támogatják. Ugyanakkor szívesen egyeztetnének ennek szakmai részleteiről. Lehetnek ugyanis elemei, amelyek elfogadhatók lennének, de a főpolgármester leszögezte, hogy az önkormányzatokhoz tartozó járóbeteg-szakellátás teljes körű, kötelező államosítását biztosan nem fogadják el.
A centralizáció sohasem oldja meg a forráshiányt és a szakemberhiányt. Az egészségügyben is ettől szenvedünk. Nem a centralizáció hiánya, hanem a megfelelő bérek és a megfelelő szakembergárda hiánya jelenti az igazi problémát.
A koncepció elfogadása Karácsony Gergely szerint nagyon jelentős forráskivonást is jelentene. Emlékeztetett: Budapest húszmilliárd forintot fordít évről évre a főváros egészségügyi ellátórendszerének fejlesztésére. Arra is emlékeztetett, hogy 2019-ben a kormánnyal kötött megállapodás értelmében a főváros vállalta a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésének támogatását, cserébe az állam öt éven keresztül évi ötvenmilliárd forinttal segíti az Egészséges Budapest Program keretében a fővárosi egészségügyi rendszer infrastruktúrájának fejlesztését.
Nem azért kötötték ezt a megállapodást, hogy az ebből a forrásból eddig felújított, felszerelt vagy kibővített rendelőket most odaadják az államnak.
A részleteiben nem ismert koncepció, illetve az azon alapuló törvényjavaslat tehát – a főpolgármester szavai szerint – ennek a megállapodásnak a felrúgását jelentené.
(Borítókép: Gémesi György. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
1 órája
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
2 órája
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
6 órája
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
8 órája
- Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését
Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.
2 órája
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26