Miért állt hadilábon az utazással Kádár János?

Ami a gépjárműveket illeti, a leghírhedtebb ilyen közlekedési eszközt 1956. november 6-án használta, amikor is szovjet páncélautóval érkezett Szolnokról Budapestre. Hetekig szinte házi őrizetben élt az Országházban. Évekbe tellett, amíg megszilárdította helyzetét a felső vezetésben, és országos tekintélyre tett szert.

Mercedesszel Aligára

A magyar pártelit az 1950-es, 1960-as években szovjet autómonstrumokkal közlekedett. Ilyen volt a több mint hat méter hosszú ZIL 111-es, amely 2,7 tonnát nyomott. Az első darabokat a KGB tesztelte, minden beavatkozásról és a járművön dolgozókról nyilvántartást vezettek. Ezért is kedvelhette ezeket az autókat a szovjet kommunista pártvezető, Nyikita Hruscsov és kubai kollégája, Fidel Castro. A ZIL 111-eseket elektromos ablakkal és légkondival is felszerelték.

Egészen pontosan a W116-os modellre, amelyet a maga korában a világ legjobb autójának tartottak. Többet is rendeltek belőle a Kárpát utcai pártgarázsba. A magánutakra is használt, fekete W116-osban az ajtóba szerelt ólombetétek védték az utasokat a lövésektől. Az első titkárt tehát ezzel az autóval röpítették le nyári hétvégeken a balatonaligai pártüdülőbe. Tiszta szerencse, hogy 1975-ig elkészült az M7-es autópálya is – éppen Aligáig.

Baltika, Artúr, Szabadság, Hullám

Kimondottan rosszul lett 1960 szeptemberében a Baltika nevű szovjet óceánjárón. Ezzel utazott ugyanis New Yorkba az ENSZ közgyűlésére, ahol október 3-án mondott beszédet. Vele tartott az útra Nyikita Hruscsov szovjet, Gheorghiu-Dej román, és Todor Zsivkov bolgár kommunista vezető is. Az óceánjáró szeptember 19-én kötött ki az amerikai városban. Már a kikötőben megtagadták a dokkmunkások a csomagok kipakolását, és az is felháborította a vendégeket, hogy mozgásukat korlátozták az amerikaiak. Ráadásul az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében játszott szerepe miatt Kádárt mindenhol a magyar emigránsok és szimpatizánsaik hangos tüntetése fogadta.

De hajóra szállt hazai vizeken is. A 48 férőhelyes Artúr nevű motorost 1938-ban Horthy Miklós megrendelésére építették a Balatonfüredi Hajógyárban, amely az 1950-es években a parlament előtti kikötőben ringott a Dunán. A hajót Kádár is használta, hiszen ezen utaztatta a külföldi pártdelegációkat, hogy fedélzetéről élvezhessék a budapesti panorámát.

Kádár a Balatont is igénybe vette diplomáciai célokra. Amikor Fidel Castro kubai kommunista diktátor 1972 május végén hazánkban járt, a látogatás ötödik napján az aligai pártüdülőből a Szabadság nevű hajó fedélzetén Kádárral part menti sétát tettek Tihanyig.

A Balatonfüredi Hajógyárban épített Hullám nevű hajót 130 lóerős, négyhengeres Volvo-motor hajtotta, és még mélységmérő radarral is felszerelték. Az ötszemélyes hajón a vezető melletti ülés Kádáré volt. Feleségével, Tamáska Máriával gyakran kijártak vele a tóra, de szerettek horgászni is róla.

Egyszer csaknem lezuhant

Bármennyire is meglepő, de a Kádár-korszak névadója gyáva ember volt. Ő maga is elismerte az emlékiratának tekinthető, egész pályáját átfogó, Gyurkó Lászlónak adott életútinterjújában, hogy hajlandó volt minden hamis vádat magára venni, mindent aláírni, amit alá akartak vele íratni, hogy a kínzást elkerülje, és ezt el is érte. Ez a mentalitás határozta meg a repüléshez való viszonyát is.

Néhányszor azonban nem kerülhette el a repülést. Ez történt például 1987-ben, amikor a Kínai Népköztársaságba utazott. A Belügyminisztériumnak már nem voltak állományban lévő gépei, ezért az útra a Malévtól kölcsönöztek egy Tu–134-est, amivel több leszállással jutottak el az ázsiai kommunista országba.

Akkor érezte legjobban magát egy repülőtéren, ha valakit búcsúztatnia kellett. De jókedvűen viselkedett 1959 nyarán is, amikor jóbarátja, a Szovjetunió Kommunista Pártjának első titkára rögtönzött számára bemutatót a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren. Nyikita Hruscsov ugyanis körbevezette Kádárt egy Tu–114-es fedélzetén, még a repülőgép nemzetközi premierje előtt.

Volt még egy ember, akihez feltétlenül ragaszkodott. Nagyváthy Sándor repülőmérnök nélkül tudniillik sohasem szállt volna repülőre. A Malév fedélzeti mérnökének mindenhova el kellett kísérnie a politikust, és gondoskodni róla, hogy a gép épségben földet érjen. Úgy is mutatták be Kádárnak, hogy „ha ez az ember a gépen van, nem kell aggódni”. Egy alkalommal tényleg a repülőmérnök előzte meg, hogy nem zuhant le az egész Központi Bizottság és maga Kádár is a Tu–134-essel.

Háromszor is ereszkedni kezdett a gép. Perceken múlt, hogy nem bukott át, akkor lezuhanunk. Eszembe jutott, hogy előző este nagy nyomással lemosták a gépet, víz kerülhetett a résbe és megfagyott. Hátraszaladtam, egy vezetéket kellett szabaddá tennem, hogy ne kapcsoljon le a fagyást megakadályozó fűtésrendszer a szárnyaknál

– emlékezett a történtekre Nagyváthy Sándor.

Ezüstnyíllal fél Európán át

Az úgynevezett Kádár-vonat, az Ezüstnyíl utolsó mozdonyvezetője, Murárik István szerint a pártvezető elmondta neki, hogy ő a vasúton a legnyugodtabb, mert a repülőgép lezuhanhat, a hajó elsüllyedhet, de a vonat mindig a talpán marad.

A Kádár-vonatot a Rába Vagon- és Gépgyár gyártotta. Az Ezüstnyíl elnevezést az oldalán lévő ezüstszínű díszlécekről kapta. A vonat óránkénti 120 kilométeres sebességgel tudott robogni. Péterffy-Cserháti Katalin muzeológus szerint nem egy adott konstrukciót építettek át, hanem teljesen új szerelvényt terveztek meg és gyártottak le, amely az első titkár személyes kényelmét volt hivatott kiszolgálni. Így volt benne sakk- és kártyaszoba, világrádió, légkondicionálás, hangos utastájékoztatás is. Ahogy a konyha, az egyszemélyes zuhanyfülke, a tárgyaló, a kétszemélyes mosdótálas hálófülke sem maradhatott el.

Kádár évi öt-hétezer kilométert tett meg vele. Az Ezüstnyíl legnyugatibb állomása Bécs volt, viszont Közép- és Kelet-Európában, illetve a Balkánon sokfelé eljutott.

A vasúti átjárókat jóval a vonat elhaladása előtt lezárták. Az Ezüstnyíl előtt mindig egy előfutó kocsi haladt, hogy tesztelje a vasútvonalat, és az esetleges aknától megvédje az ország első emberét.

(Borítókép: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára a Malév repülőgépének ajtajából integet, mielőtt a Kínai Népköztársaságba utazik 1987. október 9-én. Fotó: Kovács Attila/MTI)