Így kereste a Harvard egy törökbálinti srác kegyeit

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium az ország egyik legtehetősebb településének Budapesttől távolabb eső végén helyezkedik el, ha kifelé megyünk, a város főutcája, a Szabadság út jobb oldalán. A kerítésen a pedagógustüntetések egyik szimbólumára figyelünk fel, kockás ingre hajazó sálak és kendők vannak felcsomózva, de most nem ezért jöttünk, hanem Kovács Ferenc Somával – azaz Fercsivel, ahogy az édesanyja szólítja –, az iskola büszkeségével van találkozónk. Csak Fercsi éppen matekdolgozatot ír, ezért Egri Gyula tanár úrral, a fiú testneveléstanárával, egyszersmind atlétaedzőjével ülünk le egy beszélgetésre az igazgatói iroda előtti folyosón.

Törökbálinton, a Kerekdombon kezdődött

Tízéves lehetett, amikor először találkoztam Fecóval. Van itt, Törökbálinton egy futóverseny, a Kerekdomb Futóverseny, merthogy Törökbálinton laknak, Fecó harmadikos-negyedikes lehetett, és amikor megláttam, egyből arra gondoltam, annyira tehetséges, hogy jó lenne, ha csatlakozna az atlétacsoportomhoz. Akkor még nem állt kötélnek, a rákövetkező évben, amikor óriási fölénnyel megnyerte ezt a versenyt, már beállt hozzánk, a Budaörsi Diáksport Egyesületbe

– idézte fel Egri tanár úr a nyolc évvel ezelőtti történetet.

Elkezdett tehát edzésekre járni, és attól kezdve Egri tanár úr szárnyai alatt vált országos hírű közép- és hosszútávfutóvá. Ez a kapcsolat idestova kilenc éve tart. Az edzőnek akkor már több remek tanítványa volt.

Nagyon kellett vigyázni vele, mert annyira motivált volt, annyira maximalista, hogy mindig túl akarta tolni az edzéseket. 

Fecó vékony kisfiú volt, a mester inkább hosszabb távokon indította a srácot, no meg mezeifutó-bajnokságokon, majd 1500 és 3000 méteren. Nem volt gyors, viszont roppant kitartó.

Nagyon sok aerob munkát végeztünk, és szép lassan elérkeztünk oda, hogy 13 éves korától mindig dobogós volt a diákolimpián, az atlétikai országos bajnokságokon és a mezeifutó-bajnokságokon. 

Pár éve hirtelen gyors növekedésnek indult, és Fecó ma már 190 centis termetével kimagaslik vetélytársai közül. És mivel a magassághoz erő is párosult, jöttek a jobbnál jobb időeredmények. 

Már 50 másodpercen belül futja a 400-at, megvan a kellő gyorsasága, a szisztematikus, jól felépített edzésmunka meghozta a gyümölcsét. Mivel fejben annyira jó, annyira motivált, nem hiszem, hogy akadálya lenne a klasszissá válásnak. 

Fecó természetesen – hiszen felvették a Harvardra, a világ ez idő szerint első számú egyetemére – a tanulásban is élen jár, országos középiskolai tanulmányi versenyt nyert földrajzból, végig kitűnő volt a gimnáziumban. Angolul és németül jól beszél, és a spanyollal is remekül halad.

Ami a sportot illeti, Fecó nemcsak a gyakorlatban jó, hanem az elméletben is; mindent tud a futás, a futball, a kosárlabda történetéből, élettanából, rengeteget hozzáolvas, képzi magát. Naprakész mindenben, remek a gömbérzéke, volt kitől örökölni, az apja jó futballista volt. Előadásokat tudna tartani az egészséges életmódból. 

Fecó 2017-ben kezdett el akadályt futni, 1000 méteren (U14) és 1500-on (U16) is országos bajnok volt. U18-ban 2000 méter akadályon az újabb országos bajnoki cím mellett korosztályos országos csúcsot ért el tavaly az atlétikai ob-n. Pedig a környéken nem is tudtak hol gyakorolni, nem volt olyan pálya, amely rendelkezne vizesárokkal vagy akadályokkal. 

2020 végén jutottunk el arra a szintre, hogy döntenie kellett, merre lépjen tovább, hiszen úgymond kinőtt engem, az utánpótlásedzőt. Akkor átadtam a veszprémi Sportolj Velünk Sportegyesületnek, ahol régi jó ismerősöm, Stupián Anikó lett az edzője. A klub jelenleg hazánk legjobb egyesülete középtávfutásban, olyan atlétákkal, mint Szögi István Dániel és Bartha-Kéri Blanka olimpikon. Fecó 2021-től magántanuló lett, és leköltözött Veszprémbe, albérletbe.

Megpályázta 2021 tavaszán, és el is nyerte az ASSIST-ösztöndíjat. Ez egy amerikai nonprofit szervezet, amely tanulmányokban kiemelkedő és angolul jól beszélő külföldi diákoknak kínál ösztöndíj-lehetőséget az Egyesült Államokba, magán-középiskolákba. Szigorú kiválasztási folyamatot követően került a virginiai Woodbery Forest School középiskolába, amely egy bentlakásos fiúiskola Washington szomszédságában. Az amerikai állam egy körülbelül 25 millió forint értékű ösztöndíjjal támogatta egy évig Fecó középiskolai tanulmányait.

Az iskolai tanulmányok mellett részben Anikó, részben a helyi atlétaedző edzéstervei alapján készült az ottani versenyekre. 

Virginiában készült a Harvardra

Hogy mennyire nem a sporteredmények határozták meg Kovács Ferenc Soma amerikai karrierjét, arra példa a Woodbery Forest középiskola történelemtanárának a jellemzése:

Ferenc kiemelkedett azon 19 diák közül, akiknek én tanítottam az amerikai történelmet, és még csak nem is kis különbséggel. Egyetlenegyszer sem kapott rosszabb jegyet 96 százaléknál a tanévben, mi több, a tavaszi három hónapja egészen kiemelkedő volt, 98 százalékos. Az a körülmény, hogy ő a csoport egyetlen nem amerikai és nem angol anyanyelvű diákja, még bámulatosabbá teszi a teljesítményét. Bármennyire is magas színvonalon volt, amikor szeptemberben csatlakozott a csoportunkhoz, mégis elképesztő az a fejlődés, amit elért, különösen ami a történelemesszéket illeti. Elég egy pillantást vetni arra a fantasztikusan alapos kutatómunkára, amit az amerikai–izraeli kapcsolatok roppant bonyolult témájában elvégzett. Egy szó mint száz, függetlenül az adott témától, Ferenc érett, önmagát motiváló és keményen dolgozó fiatalember, akire – ha megtartja ezeket a tulajdonságait – szép jövő vár.

De közben kicsöngetnek az óráról, és már érkezik is Kovács Ferenc Soma, akire fel kell nézni – a szó mindkét értelmében. Beülünk az igazgatói irodába Bene Tünde igazgató – Ferenc földrajz- és gazdaságiismeretek-tanára – és az immár harvardos, de még néhány hónapig az Illyés Gyula gimnáziumban tanuló diák társaságában.

Ez egy hatosztályos gimnázium, Fecó hetedikes kora óta van velünk, azóta tanítom földrajzra, akkor nyerte meg az országos Teleki Pál földrajzversenyt. Később még egy időre a közgazdaság-fakultációt is felvette – idézi fel az igazgatónő azokat az időket, amikor Kovács Feri az Illyés Gyula gimnázium diákja lett. – Rögtön feltűnt, hogy kivételes tehetséggel van dolgom, minden témához rengeteg pluszinformációt tudott hozzátenni, látszott rajta, hogy szenvedélyesen tanul. Hihetetlenül tájékozott, a töri szakos kollégák ugyanezt mondták el róla. Ugyanakkor a rendszerben gondolkodás a másik nagy erőssége. Kérem, hangsúlyozza a cikkben, hogy nem csupán, sőt nem elsősorban a sporteredményei miatt az iskolánk büszkesége ő. És nem is azért vették fel a Harvardra, mert jó futó, jóllehet rengeteg internetes kommentben – némi rosszindulattal – ezt hangsúlyozták. De ez nem igaz, Feri tanulmányi ösztöndíjas lesz Amerikában! Hadd idézzem a nagy sikerű film címét: Egy csodálatos elme. 

Fecó azonnal pluszinformációval szolgál.

Három egyetemet látogattam meg szeptember végén. A Northern Arizona Universityt, ami egy úgymond »futós« iskola Grand Canyon államban, Flagstaffban, ide elképesztően gyenge tanulmányi eredménnyel is be lehetett kerülni, de az atlétika futó szakágában ők a legjobbak Amerika-szerte. Elmentem utána Észak-Karolinába, a Duke Egyetemre, amely elsősorban a fantasztikus kosárlabdaprogramjáról világhírű. Coach K, azaz a legendás Mike Krzizewsky ott az edző, de emellett tanulmányi szinten is nagyon erős a Duke. Végül meglátogattam a Harvardot, ahová pusztán sporteredményekkel lehetetlen bejutni. Alexander Gibby, a Harvard futóedzője is hangsúlyozta, hogy náluk a tanulás az első. Az általam felkeresett három egyetem közül csak itt mondták azt, hogy a sport remek dolog, de első a tanulás. Ezt az is alátámasztja, hogy keveset utaznak versenyekre. Így marad idő a tanulásra, míg például a Northern Arizona növendékei hetente keresztül-kasul beutazzák az országot a versenyekért. Ezért nincs idejük a tanulásra. 

Fercsi mindhárom egyetemre bekerülhetett volna, Flagstaffban például azt mondták neki, csapjon az edző tenyerébe, és máris fel van véve kiemelt ösztöndíjjal. A Duke-on, amely nagyon nagy presztízsű egyetem, színvonalában a Stanfordhoz vagy a Berkeley-hez hasonlítható, viszont nem tartozik az Ivy League-be, a keleti part, jobbára Massachusetts Borostyánligája elit intézményei közé. Ide, a Duke-ra is busás ösztöndíjjal csábították, de Feri a Harvardot választotta a valamivel szerényebb anyagi lehetőségek ellenére, bár ez az ösztöndíj is teljes körű.

Kikosarazta a világhírű Duke-ot

Elképesztően tüzetes háttérvizsgálatnak vetették alá a családunkat a minden költségünket fedező ösztöndíj megállapításához, adóbevallásokat ellenőriztek, még azt is megnézték, hány nadrágom van – avatott be Feri a Harvard-ösztöndíj kiérdemlésének drákói szigorúságú folyamatába. – Abba a jövedelmi tartományba esünk, ahol már nem kell fizetnünk, persze ez nem ugyanaz, mint amit a Duke-on kaptam volna, ahol még évi 2500 dollár zsebpénz is jár. Engem azonban az Ivy League vonzott, a Harvard mellett a Yale, a Princeton és még néhány más felsőoktatási intézmény tartozik ide. Figyelem: itt nem adnak sportösztöndíjat!

A Harvardot 1665-ben alapították, több mint száz évvel idősebb, mint maga az Egyesült Államok, hiszen a függetlenségi nyilatkozat csak 1776-ból datálódik. Egy bizonyos John Harvard volt az iskola alapítója – ezt is Fercsitől tudom –, ezért ez a neve az oktatási intézménynek.

A diákok vizsgák előtt mindig megérintik babonából John Harvard szobrának a cipőjét, ezért fényesre van dörzsölve a lábbeli – osztott meg egy vicces információmorzsát. – De amikor ott jártam, az ismerőseim azt is elárulták, hogy a tréfás kedvű diákok az éj leple alatt lepisilik a szobor lábát, és másnap a turisták azt fogdossák… Ezért aztán én is csak messziről néztem meg a szobrot. 

Szóval ebből is látszik, hogy a Harvardra sem csak a tanulás megszállottjai, afféle robotok járnak, a diákcsínyek a világ legmenőbb egyetemén is megszokottak.

Fercsit minden költség fedezésével hívták meg látogatóba, ha úgy tetszik, terepszemlére a Harvardra, annyira szorgalmazta az egyetem, hogy a törökbálinti srác a hallgatójuk legyen. Mi több, mindhárom egyetem – a Northern Arizona és a Duke is – kifizette oda-vissza a repülőjegyet, szó szerint keresték a magyar diák kegyeit. 

Még egy olyan plasztikkártyát is kaptam, amellyel ingyen ebédelhettem a menzán – mosolyodik el. – A Harvardtól egyébként tízpercnyire van az MIT, a Massachusetts Institute of Technology, a világ második legjobb egyeteme, csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy amikor atlétikai edzésünk volt, elfutottunk az MIT campusa mellett. Az MIT a reáltárgyakban kiemelkedő, a Harvard pedig a humán tudományokban. 

A Harvardon ha nem ösztöndíjas az ember, 80 ezer dollár a tandíj egy évre, az alapképzés négy évére pedig 320 ezer, ami 128 millió forintnak felel meg. Plusz utána még további két év a mesterképzés, szóval elképzelhető, mekkora anyagi megterhelést jelent harvardi diáknak lenni. Fercsit azonban mindez szerencsére nem érinti.

Shakespeare-ből korrepetálta a társait

A Harvardon óriási hangsúlyt fektetnek a fogalmazási készség magas szintre emelésére, Fercsinek verset, balladát is kellett írnia angolul, ami nem az anyanyelve, de például abban az egy évben, amikor Virginiában járt középiskolába, a szülei fültanúi voltak telefonon keresztül annak is, hogy a gyermekük korrepetálta Shakespeare-ből a kinti osztálytársait az éves vizsga előtt.

A szüleim jobban féltek, mint én, amikor a tizenegyedik osztályt odakint végeztem, a Woodbery Forest gimnáziumban, mert én azt már a nulladik évfolyamnak tekintettem az egyetemi tanulmányaim előtt. Kihívásnak, megoldandó feladatnak tartottam. Tudatosan készültem az egyetemi felvételire. Még a hazatérésem előtt megcsináltam az amerikai egyetemi felvételi vizsgát, a SAT-ot. Majd nyáron a nemzetközi angol TOEFL nyelvvizsgát. A vizsgaeredmények birtokában szeptember elején kezdtük el az egyetemi felvételi eljárást.

Fercsit idén októberben, az úgynevezett korai toborzási szakaszban vették fel a Harvardra, beszélgetésünk előtt két héttel kapta meg a likely lettert, vagyis a felvételt valószínűsítő, valójában azzal egyenértékű dokumentumot. 

Amikor a hallgatókat toborozzák a Harvardra, a felvételi vizsga mellett négy területet vesznek figyelembe – mutatott rá Fercsi. – Az első a tanulmányi eredmény, a második a sportteljesítmény, a harmadik a jelentkező személyisége – amit egy mélyinterjú segítségével térképeznek fel, teljesen véletlenül egy Békéscsabáról elszármazott profi interjúztató volt az, aki beszélgetett velem angol nyelven –, és a negyedik a fogalmazási készség, vagyis esszéket kellett írnom. Természetesen mindent angolul. 

Fercsinek a beszélgetés során azt a kérdést tették fel, hogy melyik volt életében az az időszak, ami a legjobban próbára tette, és mit tanult belőle. Neki ebből kellett egy 650 szavas fogalmazást írnia.

Nekem a legnagyobb kihívást a koronavírus időszaka jelentette 2020-ban. Nem sokkal a fedett pályás bajnokság után elkaptam a betegséget, és nagyon megtépázott engem, attól féltem, nem tudom folytatni az atléta-pályafutásomat. Nagyon megijedtem, amikor egy rövid, könnyed futás után 190-re felugrott a pulzusom, még a szívizomgyulladástól is tartottam. Szerencsére mindenféle utóhatás nélkül túljutottam a betegségen. De szörnyű volt, hogy sokáig nem tudtam edzeni, óriási stresszfaktor volt ez nekem. Viszont sikerült a hasznomra fordítani ezt az időszakot, mert has- és hátizomgyakorlatokkal azokat a testrészeimet is fejlesztettem, amelyek korábban kissé el voltak hanyagolva. 

A most már hivatalosan is harvardi diáknak számító fiatalember számára talán az az elképesztően magas motivációs szint volt lenyűgöző, amellyel odakint tanulnak a hallgatók.

Amikor az a bizonyos békéscsabai születésű hölgy interjúztatott engem, ő is megkérdezte, mennyire fontos nekem az, hogy harvardi diák legyek. És amikor csípőből, teljesen őszintén rávágtam, hogy ez minden vágyam, akkor láttam az arcán: nyert ügyem van – idézte fel Fercsi. – Ezt a fajta mentalitást nagyon értékelik arrafelé, megtanultam ott kint egy év alatt, hogyha az ember valamit nagyon akar, az sikerülhet. Szóval az amerikaiak pozitív szemlélete nemcsak egy legenda, hanem kőkemény valóság. 

Fercsi egyelőre mind a sportteljesítményét, mind a tanulmányait a lehető legmagasabb szinten akarja tartani, a két területet párhuzamosan művelni, ameddig csak lehet. A magyar srác szerencséje, hogy a Harvard amúgy nem kiemelkedő sportprogramjában a középtávfutás a húzóágazat. 

Olyan egyetemre akartam menni, ahol a sportágam nemcsak amolyan megtűrt kolonc, hanem jó színvonalon működik, és a Harvard ebből a szempontból is jó választás. Erre garancia a vezetőedző, Alex Gibby személye, aki remek mezeifutó-csapatot állított össze. És az 5000 méteres egyetemi rekord is kifejezetten jó, 13:10 perc körüli. Ettől még messze vagyok, de képesnek tartom rá magamat. Azt írtam a motivációs lapomon, hogy 1000-től 10 000 méterig valamennyi egyetemi csúcsot én akarom tartani. És fel akarok kerülni a Harvard csúcslistájára, amelyen Győrffy Dóra tartja a női magasugrás iskolai rekordját kerek két méterrel, továbbá a dicsőségtablón ott olvasható a korábbi magyar válogatott kosárlabdázó Cserny Réka neve is, utóbbi ott van a Harvard Hall of Fame-ben. Mellesleg hogy mennyire nem gyenge az atlétika a Harvardon, arra bizonyság Gabby Thomas tokiói olimpiai bronzérme 200 méteren, sőt ő tagja volt az ezüstérmes amerikai 4x100 méteres váltónak is. 

Nem kerülhetjük ki a politikát, főleg most, az amerikai félidős választások idején. Fercsi azt mondja, ha Magyarországról lenne szó, óvakodna az állásfoglalástól, odaát, Amerikában azonban ez nem tabutéma.

Én mindig is vonzódtam a keleti part északi részéhez, New Englandhez, Bostonra szokták azt mondani, hogy ez a legeurópaibb város Amerikában, és a Harvard itt van. Az egyetemünknek az a filozófiája, hogy nagyon sok külföldi diákot vesznek fel. Amerikában minél északabbra megy az ember, annál inkább demokrata orientációjúak a szavazók, a Harvard diákjainak körülbelül 95 százaléka demokrata érzelmű. De a tanárok minimum nyolcvan százaléka is így érez. Amikor 2016-ban Donald Trumpot elnökké választották, valóságos nemzeti gyásznapot tartottak a campuson. Köztudott, hogy Barack Obama is a Harvard jogi karán diplomázott.

Szóval a politikai megosztottság nem magyar sajátosság, Amerika ugyanúgy két, élesen elkülönülő táborra oszlik, ahogy Fercsi fogalmaz: töredezett. Elmondása szerint a Harvard erősen liberális iskola, ugyanakkor szigorúan hagyományőrző is. 

Minimális célja a maximum

Végül – mivel nagyon furdalja az oldalamat a kíváncsiság – megkérem Fercsit, hasonlítsa össze a magyar és az amerikai oktatási rendszert, vagyis az ő megítélése szerint melyik a jobb.

Ez nem helyes megfogalmazás, nem jobb vagy rosszabb, hanem más – kapom a diplomatikus választ. – A természettudományokban és a reáltárgyakban rendkívül magas szintű oktatás folyik az Illyésben és általában a magyar középiskolákban. Szerintem az amerikaiak némi előnyben vannak a saját nyelvük, tehát az angol nyelv és irodalom oktatásában. Az náluk erősebb, mint nálunk a magyar nyelv és irodalom tanítása. Nem véletlenül annyira erős a kortárs amerikai irodalom. Míg nálunk körülbelül 50–50 százalék a humán és a reál tárgyak oktatásának az aránya, az Egyesült Államokban ez az egyensúly felborul. Elcsúszik a humán felé. Nekem például reggeltől estig esszéket kellett írnom. Ez nem baj, megtanították például, hogyan kell pontosan, szabályszerűen idézni forrásokat. Nálunk más dolgokat tartanak fontosnak. Odakint Virginiában heti öt történelemóránk volt, és önálló kutatómunkát kellett folytatnunk a könyvtárban. Összességében sokkal praktikusabb, gyakorlatközpontú az amerikai oktatás, miközben a magyar rendszer fantasztikus lexikális tudást biztosít. 

Hazudnék, ha nem izgatna, milyen terveket forgat a fejében Fercsi közép- és hosszútávfutó karrierjét illetően. A válasza cseppet sem lep meg az eddig hallottak alapján:

Csekélység. 1500-on a 26 éves Tölgyesi Balázs tartja az országos csúcsot 3:35.57 perces idővel, 5000-en pedig Csillag Balázs 13:26.96-tal 2002 óta. Hogy is szokták mondani? Merjünk nagyot álmodni!

(Borítókép: Kovács Ferenc. Fotó: Papajcsik Péter / Index)