Sztárok és önkéntesek hada segített ezernél is több mézeskalácsszív díszítésében

2022.11.21. 18:32
1353 mézeskalácsszívet díszítettek ki sztárok az Ökumenikus Segélyszervezet idei adventi adománygyűjtésén. Az immár 27. alkalommal megszervezett, mára az ország legnagyobb ünnepi összefogásává nőtt adománygyűjtéshez évről évre emberek százezrei csatlakoznak, lehetővé téve, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet ne csak ünnepekkor, hanem egész évben segíteni tudja a nélkülöző és bajba jutott családokat.

Az adventi adománygyűjtés célja, hogy kitörési pontokat kínáljon a szegénységből, és esélyt adjon a felzárkózásra. Az idei nagy mézeskalács-díszítő rendezvényen 1353 szívecske készült, amelyek a rendezvényt követően rögtön a segélyszervezet adománypontjára kerültek – olvasható a szerkesztőségünknek küldött közleményben.

Az akció régi hagyománya ugyanis, hogy a segélyszervezet önkéntesei az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított adományponthoz érkező támogatóknak egy mézeskalácsszívvel köszönik meg a pénzadományokat.

A budapesti Akvárium Klubban Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója vezetésével önkéntesek serege – köztük olyan népszerű sportolók, mint Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Katus Attila, Kiss Gergely, Lőrincz Tamás, Siklósi Gergely, Szuromi Tímea vagy Telegdy Ádám – működött közre.

Az énekesek közül Wolf Kati és Vastag Csaba, a színészek és műsorvezetők közül Gál Petra, Harsányi Levente, Holdampf Linda, Iszak Eszter, Kardos Eszter, Lékai-Kiss Ramóna, Mezei Léda, Rátonyi Kriszta, Som-Balogh Edina, Szabados Ágnes, Szabó Erika, Trokán Anna és Vanya Tímea díszítette ki az 1353 darab szívecskét.

A mai akcióval arra szeretnénk rámutatni, hogy a rendkívüli kihívások miatt rendkívüli összefogásra van szükség, hogy továbbra is ott lehessünk azok mellett, akiket a gazdasági válság még kilátástalanabb helyzetbe sodor. Az ismert közéleti személyiségek sokasága azt szimbolizálja, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet egy közösség, amely a széles körű összefogás erejével tud segíteni a rászoruló családokon

– fogalmazott Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója a közleményben. Hozzátette, hogy az adventi adománygyűjtéshez most bárki egyszerűen tud csatlakozni: a 1353-as adományvonal hívásával tárcsázásonként 250 forintot adományozva a rendkívül nehéz helyzetbe került emberek megsegítésére.

Az Ökumenikus Segélyszervezet nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segíti az év 365 napján, ételt, otthont, esélyt adva a rászorulóknak, a többszörösére megnövekedett energiaárak, az egekbe szökő élelmiszerárak azonban ennek a segítségnyújtásnak a folytatását is veszélyeztetik, éppen amikor a legnagyobb szükség lenne rá.

Hogyan lehet csatlakozni az összefogáshoz?

  • A 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet adományozni
  • Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565-ös bankszámlaszámon is. 
  • A segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított adománypontjában, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a segélyszervezet munkájával, az adományboltban pedig a segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni. 
  • Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a segélyszervezet munkáját december 24-ig.
  • A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal.
  • Önkéntesként: az Ökumenikus Segélyszervezet idén is várja mindazok jelentkezését az onkentes@segelyszervezet.hu címen, akik szívesen segítik az adománygyűjtést.